2016. augusztus 25., csütörtök

Betyárkodás az Alpokban - Északi Zinne



Egy szép júliusi délelőttön gondolataimba merülve nyomtam a gázt az osztrák autópályán. Az 1989-es Nissan Sunny már 150km/h környékén feszült az aszfaltra, bevetve mind a 90 lóerejét. Én pedig csendes magányomban töprengtem azon, hogy vajon mit is keresek egyedül, egyszál egymagamban egy autóban egy rakat mászócuccal.

Tárgyilagosan végiggondolva ezeket tudtam ott felsorolni: Elindultam az Alpokba solozni, a Dolomitokban kezdek, a Nagy Zinne északi falán, a többit meg majd meglátjuk...

Na most ez így szép és jó, de nem én voltam az egyetlen, aki feltette a kérdést: Miért?
Volt már egy adag sablon válaszom, amit elsütögettem a kívülről érkező kérdésekre, amik amúgy nagyjából igazak is voltak. Ilyesmik mint hogy: Senki nem ért rá, Nekem ez az egy időpont jó, most van jó idő kint, Miért ne... stb.... De úgy igazándiból magam is kerestem a válaszokat, és hogy valóban megtaláltam-e őket, nehéz lenne megmondani.

Voltam már egyedül falon. Kötéllel és anélkül is. Másztam rövidebbet, hosszabbat. Könnyebbet és nehezebbet. Mindez pedig elég volt arra, hogy megtapasztaljam ennek az egésznek a jó és kevésbé jó oldalát.
Kétségtelenül magával ragadott az érzés, amikor egy fal tetején álltam, lábaim alatt egy megmászott úttal, amit egyes egyedül küzdöttem végig. Megtapasztaltam azt a csendességet, és nyugalmat, ami rám telepedett többnapnyi egyedüllét után. És megtudtam magamról rengeteg új dolgot, amire csak egy magányos este mutathat rá, egy magas tátrai bivak előtt üldögélve.
És persze akadt már meg ezerszer a Grigri önbiztosítás közben. Küzdöttem már rengeteget a Bag-el, mire végre fölráncigáltam a standba. Egy-egy nehéz hossz után nem megnyugodtam a standba, hogy de jó hogy túl vagyok rajta, hanem ereszkedtem vissza és kezdtem elölről. A traverzben való visszaereszkedésről meg ne is beszéljünk. Főleg ha át is hajlik...

Szóval mindezek tudatában azért tartottam ettől a mászástól. Nem soloztam még az Alpokban, ekkora falakon. Tele voltam kétellyel, de persze vonzott is ez a fajta kihívás.
Többször végiggondoltam, aztán elvetettem az ötletet. Ez ment egy darabig, aztán megelégeltem. Egy reggel úgy ébredtem, hogy lesz ami lesz, nekivágok. Ha csak otthon töprengek, nem fog történni semmi. Néha kell egy seggberúgás önmagunknak, hogy nekivágjunk. Elvégre ez az egész sport arra jó, hogy megtapasztaljuk korlátainkat, majd átlépjük azokat. Hogy teljesítsük azt a fajta kihívást, amit magunk elé állítottunk. Hogy megküzdjünk azért a végtelen nyugalomért, amit egy jókora fal leküzdése után érez egy mászó. Tehát nekivágtam.

Késő délután érkeztem az Auronzó ház melletti parkolóba. Mikor kiszálltam hideg szél csapott meg. Gyorsan felrántottam a pelyhet aztán tábort vertem. Átnéztem a felszerelést, és kiválogattam azokat, amik a kiszemelt úthoz, a Comici-hez kellettek.

A hajnali ébresztőóra fájóan lármázott. Pár percig még kelletlenül hallgattam a sátorponyvák éktelen lármáját az erős szélben, amit már-már megszoktam az éjszaka folyamán. Ráadásul baromi hideg is volt. Szóval nem akaródzott kikászálódni a pehelyzsákból. Végül erőt vettem magamon és kiléptem egy hihetetlenül hideg hajnali valóságba. A kocsi tetején keményre fagyott az előző esti pára.
Nem voltak sokan a parkolóba, de akik voltak azok is aludtak még. Megkezdtem a reggeli szüttyögésemet, közben pedig újra felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mi a szart akarok én itt.
A mellettem lévő csehek is felkeltek, majd villám gyorsasággal el is hagyták a parkolót. Gyorsan átnéztem utoljára a felszerelést, és én is nekivágtam.
Nagyjából annyi ruha volt rajtam mint egy téli mászás során. És ez némiképp aggasztott. Mikor kiértem a napra, enyhült a hideg szorítása, de a fal árnyékában ismételten cudar volt az idő. Az erős szél pedig csak rontott a dolgon.

Mikor megérkeztem a Hasse-Brandler beszállásánál toporgott négy olasz. Egyikük odasomfordált és kíváncsian kérdezte mire készülök. Elmondtam neki. Ő meg csalódottan ecsetelte, hogy visszaereszkedtek, miután az első hatossal is gondok voltak, mert szétfagyott mindenkinek az ujja. A Brandler amúgy VIII+-os... Elköszöntek, én meg totálisan egyedül maradtam a fal aljában. Ami azért valljuk be nem gyakori arrafelé, lévén hogy szombat volt.

A bevezető ketteseken fölmásztam a bagel- a hátamon. Félúton fölkerült a kezemre a kesztyű mert hiába fújkáltam az ujjaim kezdtek lemerevedni. Az első négyesen átmásztam bizti nélkül, majd a baget magam után húztam. Utána pedig indult a móka. Jöttek a VII-esek.
Alapvetően szabadon másztam. Néha azonban köztesbe fogtam, leginkább akasztás miatt. Önbiztosítás közben sok erő megy el a kötélkezelésre. Egész jól haladtam, de mivel minden hosszt kétszer kellett megmászni, pörgött az idő, meg az erő is.
Fölérve az 5. kötélhossz tetejére lerogytam a párkányra. Fáradt voltam. Másodmászóként általában mászógépeltem, de az is tud fárasztó lenni, dinamikus kötélen egy áthajló falon.
Éreztem hogy nem jutok aznap a végére, de titkon erre készültem is lelkileg. Ami azonban jobban zavart az a lefelé zuhanó kisebb nagyobb jégcsapok voltak. Hozzám nem értek el az áthajlás miatt, de egész nap záporoztak. Én pedig közeledtem az áthajlás pereméhez.
Az utolsó VII-esben elővettem  a trepnit. Ekkor már a délutáni nap belesütött a falba. Kicsit élveztem a napsugarakat, de a jéghullás erősödött, ami sürgetőleg hatott rám is.
Kiérve a javából bosszúsan konstatáltam, hogy a jegek a körpárkány előtt lévő kéménysorból jönnek. Az út pedig a kéménysorba visz.
Igazándiból szinte csak dacból fölmásztam a kéménysor alá, hogy biztosra menjek mielőtt kijelenteném hogy ott nem mászom fel.
Annyira biztos lettem a dolgomban, hogy a bevágás alatti standot meg sem tudtam közelíteni, a potyogó áldástól. Leereszkedtem. Csak egy száll kötél volt nálam. Azt bent hagytam. A nap már lemenőben volt. Úgy döntöttem bármi is legyen, megvárom a holnapot és akkor döntök mi legyen.

Szóval visszaereszkedtem az áthajlások feletti első nagyobb párkányra, letakarítottam egy megfelelőnek látszó helyet és befészkeltem magam a bivakzsákba. Hálózsák, matrac nem volt nálam, csak egy bivakzsák. A kötélen feküdtem, a lábam a bagh-ben volt, ami föl volt kötve, mert igazából az már a semmibe lógott.
Pár szóval jellemezném az éjszakám: kényelmes, meleg, szélcsendes, pihentető... soha jobbat.

Másnap megnéztem a napfelkeltét, megvártam amíg az erőtlen nap belesüt a falba, de mivel semmivel nem lett melegebb, összepakoltam és tettem a dolgom.
Először is kiszabadítottam az előző nap bennhagyott kötelem, mert az a kiszállás reggel is zsákutcának bizonyult. Aztán úgy döntöttem megpróbálkozom a Costantini kiszállással. Bár azt a sok V, V+-t egy porcikám nem kívánta már.

Küzdelmesen haladtam felfelé. Abban a variánsban nagyjából semmi fix szög nincsen. Cserébe nagy frindek kellettek volna, amik nálam nem voltak mert az eredeti útvonalhoz nem kellenek. Jókora köztestávval leküzdöttem az első potom negyven méteres áthajló V/V+-os repedést, aminek a végén nem volt stand. Ekkor mondtam, hogy vége.

Alapvetően az önbiztosított solo megkíván néha olyan manővereket, amiket hogy úgy mondjam nem oktatunk tanfolyamon. Semelyiken sem. Túl voltam már egy csomó kötéltechnikai manőveren, amik elemésztettek egy csomó mentális és fizikális erőt. Erre mászhattam vissza a kötélhossz egyetlen szögéhez és ereszkedhettem vissza abból, telerakott nadrággal.
Igen, pontosan tudom hogy egy szaros szögből nem ereszkedünk, de nem tudtam semmit berakni, ezért is fordultam vissza. Nagy friendek kellettek volna... A szög alatt mókoltam valami kötélgyűrűt, de azt azért nem próbáltam volna ki élesbe.

Aztán jött az áthajlás. Itt legalább jó standok voltak, de az elején lévő traverzek elég sok figyelmet és kreativitást kívántak. Ezt leszámítva gyorsan és biztonságosan le lehet itt ereszkedni.
Vasárnap már voltak mások is a falon. Lefele menet szóltam nekik a jegekről, had örüljenek, majd szerencsésen földet értem.
Volt bennem némi csalódottság és düh. Lényegében az utolsó két-három kötélhossz fordított vissza. De éreztem, hogy minden erőmet beleadtam, a Zinne most nem engedett, ezt el kellett fogadnom.

Aznap még nem távoztam a Dolomitokból. Hétfőn levezetésképp futottam egy jókora kört a tornyok körül, közbe pedig hangolódtam a következő megmérettetésre.

Topo
Időjárás




Parkoló

Nem volt melegem

Belesüt

.

.

Ez itt a fal

Az első VII

Hajlit

Jön a malac

Stand

Könnycseppek egy északi falban

Gépelés

Ülőke

Kitett

Lóg a lába lóga, nincsen semmi dolga

Érzem a végem

Jó reggelt

Napfelkelte

Tábor a 80'-as évek végén

Tre Cime Hütte



























2015. október 7., szerda

A Kazbek Hadművelet



Hanyatt fekve nyújtóztam el a sátorban. Jó helyet találtunk, kényelmes volt és puha. Bámultam a ponyvát, amin a növekvő hold fénye szürreálisan átszűrődött. Jóleső zsibbadtság nyomta a lábaimat. Túl voltunk a Dom csúcsának megmászásán.
Mellettem Pali kapdosta a levegőt. Nem volt jól, ki-ki járt a sátorból. Pár perccel ezelőtt kérdeztem hogy tudok-e segíteni. Nem tudtam...
Ő még nem nagyon járt 3000m felett ezelőtt. Pár órája pedig megmászta a Dom-ot (4545m) a másodikat aludta 3000 méteren, így hát érthető volt a nyűge.

- Ki kell bírni - motyogtam neki, de tudtam, hogy ezt ő is pontosan tudja. Mindenkinek megvan a maga harca. Helyette senki nem vívja meg. Ezért szép ez a sport. Életre nevel.

Eszembe jutott a tavaszi Kazbek túránk. Zombiként senyvedtem abban a hangárban három napig. Mint a legszemetebb másnaposság, de még be se rúghattam előtte...
Laca jobban volt. Ez már csak ilyen :)
Pár nap és újra ott leszek, gondoltam. Még pár nap...

Akklimatizációs tábor a Dom-on (Pali)

A Dom csúcsán (Pali)
A gépünk augusztus utolsó éjszakáján szállt fel. A szeptembert már Grúziában ünnepeltük egy zsúfolt Marshrutkában a főváros irányába. Én már taktikusan helyezkedtem és egész jó ülést sikerült megkaparintanom. Így még aludni is tudtam egy kicsit.
Tbilisiben jött a szokásos alkudozás a taxisokkal, aztán beszereztük a szükséges cuccokat és kerítettünk egy újabb közlekedési eszközt.
Így kora ősszel barátságosabb volt a környék mint tavasszal. Grúzia valóba nagyon színes és szép ország!

Csekkolunk (Pali)

A Didubei piac színes világa (Pali)
Csurcsela, a Grúz Snickers :) (Pali)
Délutánra megérkeztünk Kazbegibe. Fönt a szálláson Nata nagy karmozdulatokkal integetett nekünk. Mintha ezzel kompenzálná hogy nincs közös nyelv, amit beszélünk, de azért örül, hogy újra itt vagyunk.
Este Dávid is előkerült. Nata fia. Vele már tudtunk beszélni angolul is.
Egyszer megtanulok oroszul. Azokon a vidékeken hasznos nyelv!

Igen oda! (Pali)

Khinkali és sör (Pali)

Szeptember 2.-án egy kiadós helyi reggeli után nekivágtunk a hegynek.
A faluból a csúcsig önerőből!
Ez volt a mottónk. Így magunkra kaptuk a zsákokat és a terepjáró/ló kombo helyett a lábunkon baktattunk fel az első napi táborhelyig. Nem siettünk, két nap alatt értünk fel a Bethlemi házhoz.
A hadművelet célja az volt, hogy följussunk a Kazbekre, persze nem a normál úton. A Dél-Keleti Direkt útvonalat szemeltük ki. A sátorból gondterhelten kémleltünk ki a hegyre. Látszott az egész út. Így élőben meredekebbnek tűnt, mint ahogy a képekről látszott.

A Gergeti templom alatt
Első táborunk
A dél-keleti fal (Pali)
Lovas hordár (Pali)
Amikor fölértünk a ház melletti táborba, földobtuk a sátrat, aztán irány a beszálló. Gondoltuk megnézzük, hogy másnap hajnalba semmiképp ne veszítsünk időt egy esetleges keresgéléssel.
Persze bejött a délutáni köd és semmit sem láttunk. Csak hallottuk, ahogy csobog a víz lefelé. Hozott köveket is, nem is keveset.
 - Menjünk még egy kicsit közelebb - Mondtam Palinak. Majd abban a pillanatban egy öklömnyi kő süvített elő a ködből közvetlen mellettünk.
 - Húzzunk innen a francba - Változtattam az elképzelésen és elkezdtünk lefele teperni.

Pali lazábban vette. Én kicsit ráfeszültem a kőomlásra. Ha ez éjszaka nem stabilizálódik akkor nem tudunk fölmenni. Másodszorra vagyok itt, és nem azért, hogy megnézzem, itt van-e még a Bethlemi ház, vagy elhordta-e a szél.
- Ha nem jó a Direkt, lehúzunk és fölmegyünk a Normálon - Magyaráztam Palinak a táborban.
- Azt már nem - Mondta és odabökött a mellettünk sátrazó lengyel bagázsra.
- Ezekkel nem vállalok közösséget - Tette hozzá.

Igazat adtam neki, elnézve a szedett-vedett lengyel csapatokat, akik felszerelésének egy része valamilyen military boltból, másik része bolhapiacról, vagy a nagyfater pincéjéből került elő. Mindezt pedig földobták némi Decathlonos termékkel. A szakértelmük és tapasztalatuk még a felszerelésüknél is csapnivalóbb volt...
- Jó lesz az, visszafagy - nyugtázta Pali, majd elmentünk aludni

Nos akkor... (Pali)
Második tábor (Pali)
Kápolna 4000 méteren

A hajnali 1 óra hamar eljött, ami azzal járt, hogy az ébresztő éktelen lármázásba kezdett. Engedtem a nyomásnak és kikászálódtam.
Összekaptuk magunkat és 2-kor nekivágtunk.
Az idő szép tiszta volt. Szerencsére fagyott, így a remény ismét föllángolt bennem.
Még sötétben értük el a beszállást. A víz nem csobogott és kövek sem nagyon jöttek. Éreztem, hogy pezseg bennem a vér. Most végre nekimehetünk! Megnézzük, mire vagyunk képesek.

A mászás havas jeges terepen indult egy szűkületig, melyen kijutottunk a dél-keleti fal jégmezőire.
Ahogy a szűkülethez értünk egy rajnyi kő süvített ki rajta.
Fasza! Nyugtáztam Palinak, majd elindultam a szűkületben fölfele.
Több kő nem jött, amíg benne voltunk, utána meg maradtunk a jégmezők jobb oldalán. Oda csak egyszer-egyszer jött be valami gellert kapott kavics. De lehetett őket messziről látni, így nem volt vészes.

Olyan 4500 méteren elkezdett kiszélesedni a hómező és a meredeksége is egyre kellemesebb lett. Szinkronban haladtunk 25m kötéllel és 5db jégcsavarral. Mindig csak 1db csavar volt a rendszerben. az utolsó csavar pedig standként funkcionált. Néha fúrtunk abalakovot. Íjmódon nagyjából 100 méterenként váltottunk. Folyamatosan biztosítva voltunk és viszonylag jól is haladtunk. Ha valami akadályozott, az a fizikai korlátaink voltak, nem a biztosítás. Szóval bejött ez a technika.
4700 méter felett már elkezdtük érezni a dolgot. Pali lába kezdte megsenyvedni ezt a folyamatos monoton rugdosódást. Az enyém is volt már jobban.
4900 méter körül kissé belassultunk. Sosem lesz ennek a falnak vége? Tettük fel magunkban a kérést, úgy nagyjából félpercenként :)

Aztán 5000 méter tájékán kiértünk belőle. Mint valami vénember ha megáll a Moszkván a mozgólépcső, úgy vánszorogtam fel a néhai vulkán kráterének tetejére. Végre a két lábunkon álltunk! Irány a csúcs!
Körbementünk a kráter szélén és nemsokára a csúcson voltunk.
Sikerült! Lelkendeztem. Életünk első Ötezrese!
Ráadásul ennek az útvonalnak ez volt az első magyar megmászása.

A kötelező fotóódzkodás után elindultunk lefele, mert már fáztunk az erős széltől. Tavasszal csúcsközelből kb 20p alatt visszacsúsztunk a házhoz. Na most nem.
Hosszú órákon át vonszoltuk lefelé magunkat, legnagyobb részt a gleccser szélén fölhalmozódott dimbes-dombos, jeges-omlós morénahalmokon. Mindezt pedig a fölöttünk lévő falról lehulló kőzáporok színesítették.
Apropó, futottatok már kőomlás elöl? Ezidáig én nem. És nem jó! :)

Végül leérünk, vettünk egy kis Csacsát és ízlelgettük a sikeres mászás ízét.

A beszállás alatt (Pali)
A szűkület eleje
Pál Úr
Pali érkezik
Kémlelek (Pali)
Pali vezet középtájt
4800m körül
Mindjárt vége...
Térhatás (Pali)
Közeledek a kráter széléhez (Pali)
Igen, az ott a csúcs!
Csúcson (Pali)
Menőbeguggolós
Ezen kellett átvergődni (Pali)
Másnap lementünk a faluba, bevetettük magunkat a Sorena Bár-ba és elmerültünk a grúz gasztronómia remekeibe. Nem maradhatott ki a Kharcho, a Khacsapuri, a Khinkali és az tűzön sütött saslikok sem.
Pár nap pihenés várt ránk, amit földobtunk egy kis sörözéssel, helyi kajákkal és biciklizéssel, hogy újabb projekteket találjunk a környéken. Örömmel nyugtáztuk, hogy akad még lehetőség bőven!
És akkor hogy ha valakinek kételye lenne, azét jó Grúziába menni mert:
- eszméletlenek a hegyek
- kedvesek az emberek
- minden megoldható
- jók a kaják
- alacsonyak az árak
és még sorolhatnám. Nekem szinte csak pozitív élményeim vannak!

Kaukázus Ride
Juta felé (Pali)
A fényesség szamarai (Pali)
Kis gengszter (Pali)


Végül szeptember 8.-án megérkezett a nagy csapat, Nedeczky Júlia és Lukácsa Laca vezényletével és mindannyian újra nekivágtunk a csúcsnak!
De ez már egy másik történet :)



Hardware: - 25m kötél
                  - 2db expressz
                  - 3-4db szolokarabíner
                  - 2-3db heveder
                  - technikai csákányok
Időjárás