Talán volt már olyan akinek feltűnt, hogy a Tátrai mászásokról még nem kerültek fel videók. Ez nem azért van, mert nem készültek :)
Úgy gondoltam belefogok egy kisebb filmes projectbe, ez pedig nem más mint a Tátra Mánia. Ennek a Tátráról szóló kisfilm sorozatnak elkészült az első része, Nyári Idill címmel. A tervek szerint először November 28.-án lesz látható a MAHOE klubhelyiségben.
Hogy bővebben mi is ez a Tátra Mánia, és hogy mi is lesz majd látható a filmben, arról majd beszélek a vetítésen. De hogy ne legyen zsákbamacska, íme egy kis ízelítő.
Kedden újra a Batizfalvi falára készültünk. A Pytlákov Express-t (Vadorzó Expressz) néztük ki magunknak. Ez a darab is a viszonylag új utak közé tartozik. Valahogy azt súgták ösztöneim hogy elkelhet pár szög is, így mindennel fölszerelkezve vágtunk neki. Zs kezdete a mászást, egy nem épp szépségdíjas hosszal. Volt benne pár expanding tömböcske. A második hossz rám jutott. Nehézsége VI-. volt, és a fokozathoz képest kicsit küzdősre sikeredett. Na itt be is lőttem pár szöget. Nélkülük is meg lehet mászni, bár bevallom őszintén nem esett volna jól. Szögelgetve pont kellemes volt. Ezt a hosszt egy gyönyörű V.-ös tábla követte, amit Máté abszolvált. Szép mászás, kompakt kőzet, és a közteseket is lehetett szórni. A tábláról VI+.-ért lehetett kiszállni. A srácok előzékenyek voltak ismét, így rám jutott eme nemes feladat. Inkább karos sem mint technikás mozdulatok következtek, de teljesen mászható volt a dolog, és nem utolsó sorban még biztosítható is. A maradék két hossz nem volt említésre méltó. Igazából csak azt a célt szolgálják hogy fölérjen az ember a gerincre. Mi a Kutta útban ereszkedtünk vissza, de ezt meglehet tenni az Express-be is. Bár utóbbiban csak egy pontos standok vannak.
Sajnos ezzel az úttal el is fogyott a hosszú hétvége, így kicsit rákapcsoltunk lefele, hogy még sötétedés előtt leérjünk. Lent a falu teljesen ködbe burkolódzott, ami a szürkülettel párosulva sajátos bágyad hangulatot kölcsönzött a tájnak. Mindig is szerettem az ilyen időt. A falon annyira nem előnyös, de egy jól sikerült hétvége után jó volt abban a halk nyugalomban lebaktatni az autóhoz.
Hétfőn a nap számomra egy fagyos fürdőzéssel indult. Sosem úszkáltam még jégtáblák között, úgy éreztem eljött ennek is az ideje. Jó volt. Ha rám jön újra az 5-perc, talán kipróbálom még egyszer :D
Ezután fölfrissülve mindenre készen beszálltam a Batizfalvin a Hermelin Light nevű magyarok által nyitott VII-.-os utacskába. Az első (akkor még azt hittem csak egy) hosszban van a kulcs, és gyakorlatilag az út lényege is. Utána már egy régebbi útba csatlakozik. Azért tetszett meg az az egy hossz, mert egy nagy, sarokbevágás az egész. Zs, és Máté nem kívánt utánam mászni, így az volt a terv, hogy kimászom azt az egy hosszt, és visszaereszkedek. Neki is álltam. Gyönyörű repedés, technikás mozdulatok nulla pihenés, sok köztesrakosgatás. Ennél nem is mondanék többet. Próbáljátok ki, érdemes. A vége fele már nagyon húzott vissza a kötél. Találtam két szöget, megakasztottam, és továbbmásztam, de annyira nem jött a kötél, hogy pár méter múlva vissza kellett sasszéznom. Kicsin múlt, hogy ne zuhanásban tegyem meg azt a pár métert :D A szögeknél megvizsgáltam a fölöttem megmarad repedésrészletet. Nem tűnt már nehéznek, de standot nem láttam. Mindenesetre kínkeservesen fölrángattam magam, és a kötelet a végéig, hátha onnan meglátom a standot. Nem láttam meg, nem is volt. Beraktam egy friendet, és visszaügyeskedtem a szögekhez. Innen ereszkedtem vissza, és egy jó kis kötéltechnikai manőverrel szereztük vissza a standot, és a bennmarad friendet. Ezt leszámítva a két szögig a bevágás számomra minden fáradságot megért.
Ezután mindhárman nekiveselkedtünk a Ciernobiele sokolíky nevet viselő nagy fehér táblán vezető variánsba. Első hossz Mátéé volt. Végig egy repedés mentén haladt, nem volt vele semmi gond. Utána én következtem a kulcshosszal. Nagyjából 10-méter után irtózatos repedésmászás vette kezdetét. Néhol lehetett pakolni egész jókat, néhol volt egy kis köztestáv, de nem volt vészes. Elérkeztem a kulcsrészhez, ami egy kis áthajláson átívelő repedésből állt. Ami kicsit zavaró a kunsztban, hogy kotyog az egyik tömb, de annyira bent van, és körülötte annyira kompakt minden, hogy elég nehéz lenne kitépni, de azért fura volt. Amúgy az a rész nem volt olyan nehéz, inkább karos mint technikás. Ez után balra nittet jelölt a topo. Ott is volt, egy sima tábla közepén. Kérdés, hogy miért pont ott :D. Megpróbáltam elérni, nem ment. Mivel alattam jó-pár méterre volt az utcsó köztes nem mertem virgonckodni. A nitt után indult egy repedés. A nitt gondolom a repedésbe való beszállást akarta biztonságosabbá tenni. Mindenesetre úgy döntöttem, hagyom a nittet. Az áthajlás után tovább folytatódott a repcsi, amin eddig is másztam. Ziás is volt, ellenben a nitt utánival. Bedobtam egy mikroéket, azt nyomás. Ügyes kis repedés volt, én ide tenném az általam mászott hossz kulcsát. Ez után volt egy jól összegzett köztes karabinerrel. Eddigi mászásaimból élesen fölvillantak azok a helyzetek, amikor ilyet láttam, főleg a Tátrába. Egy ilyen köztesből két dolog következik:
1, az útvonal nem vezet sehova, és erre az elődök is rájöttek, így bennhagyva eme ajándékcsomagot visszaereszkedtek.
2, az út arra vezet, de tuti lesz valami szívás, ami miatt páran már távozásra kényszerültek.
Volt már mindkét esettel dolgom. Persze csak tévút miatt kellett ereszkednünk eddig, más miatt nem. Tekintve, hogy a topo egyértelmű, és a táblán nem lehet másfele menni, tovább indultam. Másztam, és csak másztam, meg még egy kicsit másztam. Kezdett zavarni, hogy lassan 6-méterre van alattam a köztes, és fölöttem csak sima tábla, semmi más. Mindenesetre egyben biztos voltam, fölfele van a kiút, legalábbis az amelyik nem fáj annyira :D Kb a 8. méter után találtam egy szöget. Jókor jött. A szög nem a run-out részek végét jelentette. Innentől ujabb, talán még nagyobb táv következett. A mászás nem volt túl nehéz, de lassan 40-méter kötél lógott alattam, ami kezdett nehezen jönni. Itt döntöttem el végleg, hogy a már sokatmegélt szőrösödő félkötelemet valami új jobb köpenyűre kell cserélnem, ami talán nem tapad olyan kitűnően rá a gránitra. Szó ami szó, pumpálós vége volt a hossznak. Ajánlanám azoknak, akik szeretnének kilépni az osztrák mászóiskolák unalmas nittsorainak világából, és kíváncsiak mire képesek alpesi környezetben :D
Innen már csak egy hossz volt hátra. Zs végzett is vele, és már ereszkedtünk is vissza. Nagy élmény volt mindannyiunk számára, és legkevésbé sem rossz élmény!
Hardware:
Hermelin Light: -2x50m kötéll
-10-15db express
-én pakoltam mint az őrült, úgyhogy bedobtam 11db friendet, a mikrótól egész nagy darabokig
- éket nem használtam, szerintem nem is nagyon lehet, de ha tovább másszátok jól jöhetnek
-5-6db heveder Topo (ha a vonalak jelentik a standokat, akkor az első a 2. VI-os feliratnál van!)
Ciernobiele sokolíky: -2x50m kötél
-10-12db express
-5-6db friend (kicsik jól jöttek)
-éksor
-5-6db heveder
(szöggel sem lesz könnyebb a helyzet, mászni kell!!) Topo
Időjárás
Szállás: -Legpraktikusabb a bivak, van belőle elég a völgyben.
A sikeres Kutta út után másnap valami nehezebbre vágytunk. Egész pontosan a Gerlachfalvi csúcsra vezető Finálová Platna-ra. Az útról annyit érdemes tudni, hogy nem épp egy gyenge mászópáros nyitotta idén tavasszal, és ők a VI-.-os fokozatot adták neki.
Korai kelés, némi gyaloglás, solo-zás a beszállásig, standkreálás, és már indultam is. Egyből az első kötélhossz tartalmazta az út velejét, az 50-méter tábla, repedés kombót. A 2db fix szög mellé jó pár friendet, és éket szórtam be, de így is voltak tisztességes köztestávok. Egyrészről azért, mert néha sima táblán vezetett a hossz, másrészről azért, mert a repedés sokszor igencsak sekély volt, és nem marad meg benne semmilyen cucc, harmadrészt meg az erőtakarékos mászás áldozatokat kíván :) Ha visszagondolok erre a táblára, akkor leginkább a gyönyörű, nehéz, technikás és vad jelzők jutnak eszembe. Ínyenceknek kötelező!! Az út szinte semmilyen fix cuccot nem tartalmaz, beleértve a standokat is. Ezt sejtettük előre, így vittünk magunkkal szöget, és kalapácsot. Magánál a mászásnál nem használtuk, de a standoknál jól jöttek.
A továbbiakban a mászás már nem volt nehéz, de szép sziklán haladt. A napot egy gyors gerinc solo-val fejeztük be a csúcsig. A beszállástól a keresztig 8-óra alatt értünk fel.
Hardware: -1x50m kötél
-10-12db express
-8-10db friend (egész picitől a nagyobb méretekig)
-éksor
-szögek (U, és kés szöget használtunk)
-5-6db heveder Topo Időjárás
Szállás: -legpraktikusabb a bivak, van belőle elég a völgyben
Mikor megláttam a hosszú hétvégére jósolt napos időjárást, tudtam, hogy a hegyen a helyem. Az idő, a motiváció, és minden egyéb adott volt, már csak mászótárs kellett. Na ez a feladat koránt sem volt egyszerű. Volt aki nem ért rá, volt aki lebetegedett, és olyan is akadt, akit egy torokfájás tántorított vissza. Mindenesetre, aki mászni akart az péntek este ott ült az autóba, és robogott a Tátra fele. Esetünkben ez három embert jelentett. Ruszkovszki Zsoltot "Zs", Dékány Mátét, és szerény személyemet. Így ősz végére már mondhatom azt, hogy a jól összeszokott Tátrás csapatot.
Mindannyiunk számára új völgybe készültünk, a Batizfalviba. Miután eltöltöttünk egy zajos éjszakát a Sziléziai ház alatti parkolóban, szombat reggel föl is cihelődtünk a völgybe. Kerestünk egy tágas bivakot, és elindultunk mászni. Bemelegítésnek a Batizfalvi csúcsra vezető Kutta utat néztük ki. Szép táblán haladó nem túl nehéz, de annál mutatósabb darab. A standok ragasztottak, a kőzet tiszta és szilárd, nehézsége pedig V. Ehhez mérten elég népszerű is, és egy napos hétvégén sokan választják. Mi viszonylag későn, dél körül szálltunk be, így csak az út végén értük be a partikat. Én pár métert leszámítva solo-ban másztam Mátéék előtt. A negyedik hosszban található hatalmas táblán való traverz kötél nélkül való átmászása számomra igazi élményt jelentett.
Mindent egybevéve gyönyörű, és népszerű út. Bárkinek ajánlanám, akár első Tátrai mászásként is.
Hardware: -2x50m kötél (ereszkedés a leggyorsabb lejövet)
-5-6db express
- 4-5db friend (Mátééknak az egész pici méret sokszor bejött)
-éksor
-4-5db heveder
Topo Időjárás Szállás: -legpraktikusabb a bivak, van belőle elég a völgyben
Múlt hétvégén a MAHOE tanfolyam Höllentalba látogatott. Habár előre látszott, hogy Vasárnap rossz idő lesz, a Szombati napsütés vonzotta a csapatot. Reggel érkeztünk, és az elején mindenki a tanfolyammal foglalkozott. Én Juditnak segítettem az oktatásban.
Kimondottan talpraesett csapat jött össze, úgyhogy gyorsan végeztünk a Vordere Stadelwandon a kiszemelt úttal. Ennek örültem, mert a délutánra már egyéb tervem is volt. A project megvalósításához összeálltam Zozival (Nemes Zoli). A kiszemelt út a Winteropening volt. Megkerestük a beszállást, és neki is álltunk. Én kezdtem, VII+.-ért. Dinamós felnyúlás várt rám. Sajnos csak sokadik próbálkozásra sikerült. Zozi nem tökölt sokat a témával, hosszú karjai hamar elérték a megfelelő fogást :) Ezt még pár gyönyörű VII-.-os tábla követte. Volt köztük technikás tipegős, és durr bele dinamós is. Itt kezdtem el igazán érezni, hogy a nyáron szinte végig grániton másztam. Egyszerűen nem éreztem rá a sziklára, nem találtam a fogásokat. Nem hittem, hogy ilyen tényleg van, de most megtörtént velem is. Az októberi hosszú hétvégére mészkövet terveztem, de ezek után lehet gránit lesz belőle, majd kiderül. Mindenesetre az utat csak ajánlani tudom. Annyit azért hozzátennék, hogy a teljesítéséhez mindenképp kell tudni VII.-est mászni, ugyanis A0-ázni nemigazán lehet :)
Hardware: topo jelöli mi kell az útba. Topo Időjárás Szállás: -Kaiserbrunn (vadkemping)
-Weichtalhaus
Robi csütörtök este hívott föl, hogy mi lenne, ha hétvégére kiugranánk a Dolomitokba.
-Végül is miért is ne. Gondoltam :-)
Pénteken 10.30-kor már robogtunk is az Auronzo ház fele. Robi derekasan nyomta a gázt, úgyhogy este 8-ra oda is értünk. Földobtam a sátrat, kaja, sör, és aludtunk is.
Másnap szép reggelre ébredtünk. El is indultunk a Kis Zinne alá, hogy megmásszuk a Spigolo Giallo(Sárga Él) nevezetű Comici utat. Comici legendás mászó volt, sajnos eddig még nem másztam az útjai közül, de remélem nem ez volt az utolsó.
A felkelő nap sugarai beragyogták a Kis Zinne elénk magasodó tornyait. Mikor beazonsítottuk alulról az utunkat, Robi arcáról lefagyott a mosoly, de bevallom, én is elcsodálkoztam, hogy vajon VI+.-ért hogy anyavajába fogunk ott fölmászni. Mindezt csak azért, mert az egész út nagyjából áthajlott....
A beszállástól fölnézve áthajló bevágás kanyargott fölfele. A Zinnéktől megszokott kőzetminőséggel. Kicsit csúszós, kicsit törős. Neki is álltam a megmászásnak. Ilyenkor mindig rájövök, hogy nem a dolomit a kedvenc kőzetem. De azok a tornyok egyszerűen olyan monumentálisak, hogy nem lehet nekik ellenállni. Érdekesmód a hosszok valóban olyan nehezek voltak, mint amilyenre írták. Néhol kicsit vigyázni kellett, hogy ne olyat fogjon meg az ember, ami a kezében marad, de jól mászható volt az út. Egy dologgal kellett megbarátkozni, a folyamatos alattomos áthajlással. Jó technika nélkül a hossz felénél be lehet durranni. És habár a kis Zinnére visz az út, így is 13 kötélhosszas, és nem rövidek a hosszok. Mindent egybevéve, hosszú, szép, és fárasztó út. Érdemes kipróbálni :)
Topo:Itt Időjárás:Itt Szállás: Fölmenni az Auronzohoz 22EUR, naponta 5EUR a parkoló, sátrazni lehet a parkolóban, csak reggel föl kell azt szedni. A házak ára elég borsos, mert magánházak (pl.: 53EUR :D ) A Drei Zinne Hütte a legközelebbi ÖEAV-s ház.
Mátéval harmadik
útnak a "Ľavými platňami Hokejky " nevezetű
Belica utat néztük ki. Nekünk csak topo-nk volt, azon csak V+, itthon láttam,
hogy néhol VI-osra kóstálják. De igazából ez mint utólag kiderült lényegtelen
is volt....
Szóval
a Spendova VII-.-a után valami könnyebbre vágytunk, és ez az V+-os út jónak
tűnt. A Lomnic nyugati falán található hatalmas táblát vitte át. Látszólag
tök sima, és a topo V-.-t jelölt. Kissé érdekesnek tűnt. Na de a puding
próbája az evés. Bele is kanalaztunk egy nagyot. Fincsi volt :)
Mondanom
sem kell, a topo-nk nem volt túl részletes, úgyhogy már a beszállásnál
tanakodnunk kellett. IV-essel indult, én kezdtem, mondjuk hogy annyi volt...
Itt találtam a legbizarrabb köztes amit eddig Tátrában láttam: egy ácskapocs
volt beverve a repedésbe. Meglepően jól benn volt, meg is akasztottam :) Ezután
Máté mászott, gyaníthatóan megfelelő irányba, de hogy ez valóban így volt, azt talán sosem tudjuk meg. Mindenesetre ezután én következtem. Közvetlen egy nagy
áthajlás fölött kellett végigmászni V.-ért. El is indultam, és tökéletes sima
táblára jutottam. Megláttam egy nittsort. Teljesen abba az irányba vezetett,
amerre nekem kellett volna mennem. Melettünk volt egy másik új út a Patagonské
leto, de azt valamivel messzebbre jelölte az összesítőnk, tehát elvileg nem
lehetett az. Szó ami szó, belemásztam a nittekbe.
-Korrekt
V.-ös.- Gondoltam magamban amikor egy kétujjas zsebben ziásztam, és foggalmam
nem volt, hogy mi lesz itt még.
Nem szaporítom tovább a
szót. Természetesen a Patagonské leto volt, a hossz nehézsége pedig VII-.
Átmászni egy VII-.-os táblát abban a tudatban, hogy V.-ös, mókás
és arcon-csapós érzés. Nem elősször jött volna jól a hegységben, hogy kinyomtatom a környező utak topo-ját is, ugyanis a Patagonsé leto topoján tök egyértelmű ez a rész. Annyit azért a helyszínen is éreztünk, hogy nem biztos hogy ott vagyunk, mint ahol szeretnénk. (Pl Tátrafüreden egy sör mellett) Máté meglátva a soron következő sima táblát, amin már nem csillogott semmi sem, átadta az elölmászás jogát. Innentől már nemigazán néztem a topo-t, inkább csak kíváncsiságból vettem néha elő. Úgy másztam mint egy tank, ami jött, legyen az tábla, repedés, vagy áthajlás, azon keresztülmásztam, méghozzá a lehető legrövidebb úton, amit ránézésre meg tudtam mászni. Az elhelyezhető köztesek mennyiségéről inkább nem beszélnék. Legyen annyi elég, hogy nem biztos hogy egy esés után saját lábamon távozok szeretett hegységemből :) A kegyelemdöfést az utolsó hosszban található traverz adta. Igen csak erőteljes, és a végén eléggé pszichés is volt. De végül fölértünk. Gyors pakolás, és rohantunk is lefele, mert már későre járt, és még haza is kellett menni. Sokáig tanakodtunk, hogy vajon azon a simának tűnő táblát hol a fenében lehet V.-ösért végigmászni. Vajon mi olyat látott Belica, amit mi nem? Itthon utánanéztem az egésznek. Három út kombóját adtuk elő, és egy részen olyan bevágásban másztam, ami nincs is jelölve. Azt érdekesség az, hogy abban legalább találtam 3db szöget :) Illy-módon a variánsunk nehézsége VII-.-ra ugrott föl, kiegészülve pár VI+.-os betéttel. Úgyhiszem mindekttőknek jó kis tanulságul szolgált az a nap. Az alábbi képen látható az útvonal amit végigmásztunk. Ajánlom mindenkinek, próbáljátok csak ki, várom a véleményeket :D
Szombat reggel szakadó esőre ébredtünk. Ez már csak azért is vicces volt, mert a bivakunk ugyebár csak félig volt fedett. Szóval amikor már tocsogtam a vízben úgy döntöttünk mégiscsak följebb költözünk egy fedett bivakba. Nálam csak egy vékony nemtúlságosan vízhatlan cipő volt, úgyhogy mezítláb flangáltam a cuccaimmal a réten. Mókás látvány lehetett.
Sajnos az idő nem javult egész nap, de legalább már fedett helyen voltunk.
Másnap tiszta napos reggelre ébredtünk. Neki is vágtunk a következő tervnek a Psendova útnak a Lomnic nyugati falán. Már másztam ezen a falon, igazán egyedülálló a Tátrában. Fölbaktattunk a Lomnici-vállra, lemásztunk a láncokon, és már ott is voltunk a beszállásnál. Az első hossz a Hokejkával egyezik, ezután egy rávezető könnyebb rész következett, majd indult a küzdelem. Elsőnek egy VI-.-os bevágás következett. Az alja nem volt túl szép, nagy expanding tömbökön vezetett. Cserébe jó nehéz volt. Fincsi dolog éket tuszkolni egy elvált tömb mögé :) A hossz vége már kompakt volt, és ahhoz képest, hogy VI-, igencsak nehéz. Ezt egy jó kis tábla követte, amit Máté mászott, majd végre elérkeztünk a kulcshosszhoz. Nehézsége VII-.- volt, és egy kis plafonon átívelő repedésből állt. Elindultam a repedésen, az eleje nem vészes, majd egyre jobban kihajlik, végül pedig beletorkollik a plafonba. Alulról megnyugodva láttam, hogy kötélgyűrűk lógnak a plafonból. Közelebb érve kiderült, hogy faékek. Igazán megörültem. Persze azért nagy lendülettel nekimentem a dolognak. Karos erőigényes mozdulatok következetek, soha nem másztam még hasonlót. A kulcsmozdulat a kiszállásnál volt. Szerencsére előtte betámasztottam vállal a repedésbe, és így tudtam pihenni, és köztes rakni. Ziáztam azt' nekiálltam. Kiszállni egy plafonból piaz mozdulattal embert próbáló feladat. Sajnos el is fogytam, és visszahuppantam. Kis pihenés után újra próbáltam. Most már ment. Csak nyúltam az egyiket a másik után, siettem, hogy kiérjek mielőtt újra elfogyok, pláne, hogy a köztes egyre messzebb volt. Újabb berakásáról szó sem lehetett. Mászni kellett és kész. Megkönnyebbültem amikor kiértem. Megakasztottam a bent lévő csomóéket :), és toltam is tovább. Már nem volt olyan nehéz a repedés, de könnyűnek sem mondanám. Igazi karos repedésmászás. Látványos, és izgalmas. Ezt könnyebb, de hasonlóan szép hosszok követték egész a csúcsig.
Mindketten örültünk a sikernek, igazán különleges úttal lettünk gazdagabbak.
Hardware: - 2x50m kötéll
-8-10db express
-5-6db friend (kicsi, és nagy méret egyaránt kellett)
-éksor
-4-5db heveder Topo: itt Időjárás: itt Szállás: -Megközelíthető a Téry házból, de legkönnyebb a Kőpataki-tótól (Zamkovszky ház)
A nap melegen sütött a Kőpataki-tóra, mikor Dékány Mátéval péntek délelőtt megérkeztünk a már sokszor bevált bivak szájához. Ledobtuk a zsákokat a hosszú felmenet után, aztán bemásztam a kő alá. Volt benne két zsák. Francba. Lehet másikat keresni...
Sajnos nem találtunk közel sem olyan jót a környéken mint az, de végül egy félig fedett viszonylag kényelmesnek látszó mellett döntöttünk. Följebb voltak jobbak, de lusták voltunk újra felvenni a zsákokat :)
Gyors pakolás után fölrohantunk a Késmárki alá, és nekiálltunk az Obrovsky kut nevet viselő Pochyly útnak. Már négy Pochyly utat másztam a Tátrában. Mindegyik nagyon jó volt, és reméltem az ötödikben sem fogok csalódni. A rámpáig nem az origi úton mentünk, hanem a normálúton, mert szerintem az alsó részen az a variáns szebb, nehézségre pedig egyezik az eredetivel. A lényegi rész a rámpa után kezdődik. Három kötélhossznyi bevágás VI.-ért. Mindegyik hossz nagyon jó, és a fokozat is tökéletesen stimmel. A második jó hosszú, és talán a legszebb is. Ezt Máté nyerte meg. Derekasan vette az akadályokat, és problémamentesen tolta végig a sarokrepedést. A standok ragasztott pántok, és szög is van a benne elég, ahol nincs, ott pedig jól biztosítható. Igazi Tátrai élmény, egy napsütötte déli falon.
Az esti műsort a hegyi mentők szolgáltatták. Menteni kellett a lejöveteli útból, valakit. Négy hegyi mentőt pakoltak ki négy fuvarral, úgyhogy egész este össze vissza cikázott a helikopter közvetlen a fejünk felett :)
Hardware: -2x50m kötél (ereszkedni a puskás úton lehet)
-10-12db express
-5-6db friend
-éksor
- 4-5db heveder
Topo:Itt Időjárás: itt Szállás: a legközelebbi ház a Zamkovszky, de a katlanban vannak bivaklehetőségek
Lefele a Grunschartenröl zsibogó lábakkal egy dologra tudtam gondolni, az-az kettőre, az esti sörömre, és hogy hogyan vánszorgok fel Wettersteinbe a fal alá. Az esti sör beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a második doboz után, már a fölmenetel sem tűnt oly elérhetetlennek. Természetesen mindenféle idilli képzelet szertefoszlott, amikor másnap reggel hátamra vettem a zsákom, és megtettem az első pár lépést. Körülnézve a többiek arcáról is valami hasonló volt leolvasható.
Mindenesetre azért jó tempóban haladtunk a Wangalm házhoz. Fölérve elfoglaltuk a szobánkat. Egy éjszakáért 18 eurót kértek. Az az igazság, hogy nem szívesen költök fölöslegesnek tűnő dolgokra, mint például a szállás, de a forróvizes zuhany után kicsit másképp álltam dologhoz :)
A környék egyébként csodaszép, a ház az erdőhatár felett helyezkedik el, fölötte pedig nagy alpesi legelők vannak, amin rengeteg tehén, birka, és kecske legelészett. Minden jószág nyakában kis csengő csilingelt, amitől olyan hangzavar volt a völgyben, amit nehéz volt megszokni. Gyanítom Máténak nem is sikerült. A háztól még vánszorogtunk néhány száz szintet a Scharniztspitze alá. Máté és Zs a Schüsselkarlspitze-en néztek ki utat. Ez a két fal szinte egybe van nőve.
Zoli és én a Spitzenstatter nevezetű utat választottuk. Ez az út is tagja a 100 extrémnek. Én másztam az első hosszt, ami egyből a kulcshossz volt. IV+.-al kezdődött, de valahogy nem éreztem az egészet. Egyrészről mert eléggé fáradt voltam még a Grunschartnertől, másrészt pedig régen másztam mészkövet, szóval csak keresgéltem a fogásokat, és vártam mi lesz a kulcsba. A nehézségek egy jó kis traverzzel kezdődnek. Itt van is egy stand, de én nem standoltam, mert kb. 10méterre voltam a földtől. Utólag kiderült, hogy nem lett volna rossz ötlet, mert a kötél elég nehezen jött. A kulcsrészt VII-esért adták, és egyszerűen abban az állapotban számomra megoldhatatlannak tűnt. Pár próba után ki is kerültem jobbra VI+.-ért. Ez a variáns már jóval mászhatóbb volt. Ezt még pár gyönyörű VI-os hossz követte, igazi élménymászás. A tetején van pár fini kémény ajándékba. Még így leharcolva is élveztem az utat. A lemenetelt már kevésbé. Egy III.-mas törmelékmezőn igazi élmény azon merengeni, hogy vajon melyik fogás tart, és melyikkel utazok a kellőnél jóval gyorsabban lefele arra hívogató zöld rétecskére. Igazi megváltás volt leérni a Scharniztspitze és a Schüsselkarlspitze közötti csorbába, ahonnan két ereszkedéssel a földön voltunk. Szinte egyszerre ért a két parti a földre. Lefele menet itt már valóban csak egy gondolatom volt. Természetesen az, hogy a hüttében 300, vagy 500 felülést csináljak, mivel a hasizmom volt az egyetlen, ami nem fájt :)
Hardware: -1x50m kötéll(ha nem akartok szívni a lemászással 2x50m kell, ereszkedni a Hannemann nevezetű útban lehet)
- 10db express
-3-4db friend
-éksor
-2-3db heveder
(Az út nemrégiben föl lett újítva, a nehéz szakaszok végig vannak fúrva, csak helyenként kell kiegészíteni)
Egyik este megcsörrent a telefonom. Vidovics Zoli volt. Megkérdezte, hogy nem érek-e rá egy mászótúrára aug. 13-16-ig. A cél Zillertal, és Wetterstein. Természetesen ráértem, hisz miért ne értem volna. :D
Sajnos Zoli ideje szűkös volt, így a program sűrűnek ígérkezett. A mókához csatlakozott még Dékány Máté, és Ruszkovszki Zsolt(ZS) is. 13.-a reggel staroltunk Zalaszentgyörgyről, és viszonylag gyorsan Zillertalban is voltunk. Összekaptuk a cumókat, és elindultunk a Grundshartner északi élének beszállásához. Erről az egész mászásról tudni kell, hogy a beszállás 1400m szint, maga a mászóút 600métert küzd le, így a lemenetel 2000m szint. Elég combos, de ami a lényegét adja ennek az egésznek az az, hogy a lemenet egy másik völgyben van. Ily-módon vagy egy nap alatt kell teljesíteni az egész túrát, vagy pedig vinni kell végig a bivakcuccot is. Mi Zoli javaslatára az utóbbit választottuk.
Szóval kora délután elindultunk fölfele. Mindenki megpróbált nagyon minimál cuccot vinni, de azért a zsáknak volt súlya, ami inkább a másnapi mászás szempontjából tűnt kellemetlennek. Gond nélkül fölértünk az egyébként csodaszép Zillertali völgybe. Én még nem jártam ott azelőtt, és teljesen magával ragadott egész Zillertal.
A beszállás alatt mindenki éjszakai szálláshely után nézett. Az idő elég borús volt, úgyhogy én nekiláttam valami fedett bivak építéséhez. Pár száz kiló kő megmozgatása után kezdett kialakulni a dolog. Ijesztésképpen pár szem eső is esett, aminek hatására ZS is megpróbált valami fedett helyet találni magának, több-kevesebb sikerrel (inkább kevesebbel :D) Zoli, és Máté maradt a kőtömb tetején. Végül elkészült az én hajlékom is. Elég kényelmes is volt, és a cuccaimat is fedett helyre tudtam rakni, a lábam kicsit kilógott, de egy esetleges eső ellen volt egy bivakzsákom, így nyugodtan tértem nyugovóra, és elég jól is aludtam.
Hajnalban keltünk, és kis gyaloglással már a gerincen is voltunk. Az út eleje inkább gerinc jellegű, föntebb már valóban élről lehet beszélni.
Már szinte a beszállásnál utolért minket valami villámparti, akik igencsak rövid idő alatt teljesítettek az él alatti meredek kuloáros részt. Egy ideig haladtak mögöttünk, majd úgy félúton leelőztek minket. Nem másztunk kimondottan lassan, de a tempónkon lehetett volna azért mit javítani. Először is a zsákok nem voltak könnyűek. Ehhez hozzátartozott az is, hogy egy pár félkötél volt nálunk. Én éreztem, hogy elég lesz egy szál is, de végül biztonságból elvittük mindkettőt. Az egyik nagyjából végig a zsákom tetején utazott. Egyszer használtuk a kulcsrészen, de ott sem volt indokolt :) A másik tényező a szinkronmászás volt. Az út nagy részét így tettük meg, de lehettünk volna hatékonyabbak is. Ennek oka szerintem az volt, hogy Zolival még nem rázódtunk bele teljesen abba, hogy a szinkron valóban szinkron legyen. Emlékszem amikor először másztam így Krisztivel, akkor voltak hasonló dolgok. Azóta már több ilyesmi utat másztunk szinkronban, és mostanában már elég jó időket futottunk együtt. Szó ami szó, 6óra alatt értünk föl a csúcsra. A kalauzidő 5óra, úgyhogy így nagy zsákkal annyira nem volt rossz tempó.
Egyébként az út hosszú, és gyönyörű, méltóképp tagja a 100 extreme út az Alpokban válogatásnak. A fölső részt látványos reibungtáblák, és repedésrendszerek alkotják. A kulcshossz VI+ nehézségű. Kissé áthajló táblán halad, elég egyensúlyos, így megmászását a zsák megnehezítette. Szerencsére jól ki van szögelve, mint általában az összes nehezebb hely.
A csúcs alatt beért minket még egy parti, velük jól elbeszélgettünk, és sok hasznos információt tudtunk meg a következő célpontról, Wettersteinről.
A csúcsról már csak egy csodás 2000m szintet magába foglaló lemenet várt ránk. Az eleje gleccser által simára csiszolt hatalmas kőtömbökön haladt, ami jól megdolgoztatta a combunkat. Ezt egy jó hosszú meredek füves szakasz követte, aminek második felében már tehéncsapások könnyítettek a haladást. Kegyelemdöfésként a maradék 500m szint 8km autóúton haladt. Megváltás volt beülni az kocsiba :D Hardware: -1x60m kötél (félkötél is elég)
-8-10db express
-4-6db friend (jól lehet pakolni)
- éksor
- hevederek minden mennyiségben :) Info: - Bergsteigen
- Alexander Gruber
- Topo1
- Topo2
Szállás: Vagy Hausling-ban, vagy ha bivakcuccal megy a mászás, akkor Bodenalm-nál vannak kis
házikók, ahol elvileg lehet aludni, ill bivak a beszállásnál.
Amikor a Plsek utat másztuk, akkor akadt meg a szemem az úttól jobbra található nagy sima táblán. A látványt a táblán elvétve befurkált nittek tették érdekesebbé. Ez a variáns pedig nem más mint a Magické Oko /Igéző Szemek/. Szerintem találó név egy ilyen úthoz.
Mindenképp meg akartam próbálni ezt az utat, és a szombat ideálisnak tűnt a project kivitelezéséhez. Bemelegítésnek megmásztam a Spiaci Jaguár nevezetű egy kötélhosszas VII-.-os utat. Talán több is volt ez mint bemelegítés. Az útról annyit mondanék, hogy kb.40m hosszú, szinte az elejétől a végéig totális reibung, és gyakorlatilag végig ugyan olyan nehéz. És ami még inkább mókássá teszi, hogy 5db nittet tartalmaz. A nittek elosztása nagyjából egyenletes, úgyhogy ki lehet számolni mekkorát lehet radírozni a táblán egy esetleges esés alkalmával :)
Mindenesetre ez az út kellőképpen ráhangolt a reibungra, ami jól jött a Magické Okoban is. Az első hossz, egy gyönyörű VI-.-os tábla. Egyszerűen álomszép, nem is próbálom leírni, oda kell menni, és kipróbálni. A második hossz VII.-es nehézségű. Apró lépések, és szinte semmi fogás, és persze itt sem 1.5 méterenként van nitt. Sikeresen átmásztam a kunsztot, de aztán elsiettem a dolgot, és visszacsúsztam a nittbe.... Miután nyugodtan újra nekiálltam, kiderült, hogy csak kicsit kellett volna kinyúlni jobbra, és megtalálom a nagy fogást. Máskor majd jobban figyelek :)
Sajnos mire leereszekedtünk eléggé beborult, és ez így is maradt. Terveztünk még egy mászást a Keleti-Vaskapura, de ebből csak egy lemenetel lett zuhogó esőben. Szerencsére mire a Poprádi-tóhoz értünk elállt az eső, és a faluban még a nap is sütött, így nagyjából szárazon jó hangulatban zártuk a túrát a megszokott kocsmámban. Ott van Ótátrafüreden az elektricska megálló fölött a főúton. A tulajdonos nagyon jófej, tud magyarul, és az árak is kedvezőek, úgyhogy kötelező jelleggel tértünk be ismét.
A Sárkány-fal nem csak gyönyörű tábláiról híres, hanem zegzugos gerincéről, ami egészen a Tátra-csúcsig mászható. Igazából e csipkés gerincképződmény ihlette a sárkány nevet. Úgy döntöttünk végigmásszuk ezt a szépnek ígérkező utat.
A gerincre általában a Komarnicki kéményen át szállnak be, mi is így tettünk, de bármelyik út választható, amelyik a nagy rámpára a "Focipálya" alatt száll ki. Maga a Sárkány-gerinc nem olyan hosszú, de nagyon szép. A nehézsége III. Mi szinkronban haladtunk, de végül sokat nem spóroltunk vele, mert a tornyokról mindig ereszkedni kell, ami megtöri a mászást. A gerinc végén van egy nagyobb ereszkedés, a Sárkányfal-csorbába. A topo 17m-t ír, de a mi 50m-es kötelünk éppen leért :) A legtöbben eddig másszák a gerincet, de az folytatódik egész a Tátra-csúcsig. Mi is továbbmásztunk. Itt egy kicsit összetöredezik a gerinc, mi megkerültük ezt a kis részt, de szerintem végig lehet rajta menni ha nagyon akar az ember. A másik oldaláról végignézve, mintha ösvény is látszana rajta. Mindenesetre a kerülő után egy nagyobb felszökés következett kb. 80m hosszú lehet. Innentől újra kiértünk a gerincre. Már nem annyira kompakt, igazi tátrai gerinc nagy expanding tömbökkel. Ez a rész elég hosszú, néhol ereszkedések tűzdelik. Szerencsére a standok mindenhol jók. A mászás igazából a Déchy-csúcs alattig tart. Mi ott szedtük össze a kötelet, és a csúcsra már nélküle másztunk. a Déchy-csúcsot egy ösvényen meg lehet kerülni, de nincs sok értelme, mert belevezet a Tátra-csúcsra menő törmelékes kuloárba, amin szinte ugyanannyi szintet kell menni, mintha megmásznánk a csúcsot, ellenben sokkal kellemetlenebb rajta fölmászni. A Felső-Déchy-csorbából már a Tátra-csúcs normálútját jelző vaslépcsőkön haladtunk a csúcsig.
Igazi szép gerinctúra volt, káprázatos kilátással. Sajnos a csúcsról már nem láttunk semmit a közelgő vihar miatt, úgyhogy jobbnak is láttuk, ha minél hamarabb távozunk a helyszínről. Szerencsére a zuhé elkerülte a völgyet, így épp csak pár szem eső esett.
Izgalmas napot tudhattunk magunk mögött.
Hardware: -1x50m kötél
-6db express
-4db friend
-3-4db ék
-4-5db heveder (jól jöttek)
Mi a kémény aljától 5óra alatt értünk föl a Tátra-csúcsra
Másnap igazi repedéskülönlegességek következtek. Két utat is sikerült másznunk. Az első a Puskás út volt. Már az első kötélhosszban voltak érdekességek. A falrajz elég felületesen ábrázolja az első hosszt, így valószínű másfele másztam, de hogy az nem IV.-es volt az biztos :) A kulcsrész ezután következett egy gyönyörű sarokrepedés formájában VI+.-ért. A repedésbe való beszállást egy nitt is biztonságosabbá teszi, innentől viszont nincs fix cucc, ellenben a hossz minta ékhelyekkel büszkélkedik. Igazi finomság a repedésmászás kedvelőinek. A harmadik, és negyedik hosszt egyben másztam, ez is végig repedésen halad, de itt már elég sok a szög, én mást nem is raktam be. Az utolsó kunszt egy áthajlásból való kiszállás, amit a nagy húzófogás koronáz meg. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
A második út a Staré casy volt. Ebben az útban volt reibung tábla is, méghozzá nagyon szép. Ezt követte az út lényegi részét képező nagy táblát kettészelő szabályos repedés. Fix cucc itt sincs, viszont végig lehet szórni friendekkel. A repedésből ismét egy reibungos kunszt következett, de itt, és az alsó táblán is van nitt, így probléma nélkül teljesíthetőek.
Igazán tetszetős utak, ha arra jár az ember, kár kihagyni őket.
Hardware: Puskás út: -2x50m kötél
-3-4db friend (közepes, és nagyobb méret)
-8-9db express
-éksor!
-2-3db heveder Topo:Itt
Saré Casy: -2x50m kötél
-8-9db express
-5-6db friend (kis, és közepes méret)
-éksor
-2-3db heveder Topo:Itt
(A cuccok mennyisége elég szubjektív ebben az útban, ennél jóval több cumót is el lehet süllyeszteni a repedésekben.)
Időjárás: Itt Szállás: -Rengeteg a jó vízálló bivak
- poprád tavi szálló 1.5-2h
Krisztivel ismét a Tátrába látogattunk. Ezúttal egy barátságos falat néztünk ki magunknak, ami nem volt más, mint az Omladék-völgyben a Sárkány-torony. Kedd reggel indultunk vonattal, de viszonylag későn értünk föl a völgybe, mivel Krisztinek le kellett bonyolítani egy találkát Ótátrafüreden. Ily módon nem tudtunk fölmenni egész a falig, és az első bivakok egyikében aludtunk egyet. Másnap fölsétáltunk a fal alá, elfoglaltuk a beszálláshoz legközelebbi bivakot, és elindultunk mászni. Egyébként a völgy bővelkedik jobbnál jobb bivakokkal, annyi van belőlük, hogy az ember azt se tudja, hogy melyiket válassza :)
Első útként a Plsek utat néztük ki. Gyönyörű út, mint általában az összes, amely e falra vezet. Két darab VI-.-os kötélhosszt tartalmaz. Én a falrajzon jelölt második standot kihagytam, egyből a harmadikba másztam, de mint utólag láttam, mindenki így mássza. Az út nagyrészt repedéseken vezet, amik elég jól biztosíthatóak. A standok kifogástalanok, és ha az idő is jó, minden adott egy kivalló mászáshoz. Szerencsénkre szép napsütésben másztunk mi is, ezt a szép régi klasszikus utat.
Hardware: -2x50m kötél (a falról ereszkedni kell, 1x50m-el is lehetséges, csak lassabb)
-4-5db friend
-7-8db express
-éksor
-pár heveder jól jön az útban
(a cuccok mennyisége elég szubjektív dolog ebben az útban, ennél jóval több cumót is el lehet süllyeszteni a repedésekben, de akár a bennlévő pár fix szög segítségével is teljesíthető....)
Topo:Itt Időjárás:Itt Szállás: -Rengeteg a jó, vízálló bivak
- Poprád tavi szállótól a beszállás1.5-2h
