2012. szeptember 16., vasárnap

Nyugati mix


Mátéval harmadik útnak a "Ľavými platňami Hokejky " nevezetű Belica utat néztük ki. Nekünk csak topo-nk volt, azon csak V+, itthon láttam, hogy néhol VI-osra kóstálják. De igazából ez mint utólag kiderült lényegtelen is volt....
Szóval a Spendova VII-.-a után valami könnyebbre vágytunk, és ez az V+-os út jónak tűnt. A Lomnic nyugati falán található hatalmas táblát vitte át. Látszólag  tök sima, és a topo V-.-t jelölt. Kissé érdekesnek tűnt. Na de a puding próbája az evés. Bele is kanalaztunk egy nagyot. Fincsi volt :)
Mondanom sem kell, a topo-nk nem volt túl részletes, úgyhogy már a beszállásnál tanakodnunk kellett. IV-essel indult, én kezdtem, mondjuk hogy annyi volt... Itt találtam a legbizarrabb köztes amit eddig Tátrában láttam: egy ácskapocs volt beverve a repedésbe. Meglepően jól benn volt, meg is akasztottam :) Ezután Máté mászott, gyaníthatóan megfelelő irányba, de hogy ez valóban így volt, azt talán sosem tudjuk meg. Mindenesetre ezután én következtem. Közvetlen egy nagy áthajlás fölött kellett végigmászni V.-ért. El is indultam, és tökéletes sima táblára jutottam. Megláttam egy nittsort. Teljesen abba az irányba vezetett, amerre nekem kellett volna mennem. Melettünk volt egy másik új út a Patagonské leto, de azt valamivel messzebbre jelölte az összesítőnk, tehát elvileg nem lehetett az. Szó ami szó, belemásztam a nittekbe. 
-Korrekt V.-ös.- Gondoltam magamban amikor egy kétujjas zsebben ziásztam, és foggalmam nem volt, hogy mi lesz itt még.
Nem szaporítom tovább a szót. Természetesen a Patagonské leto volt, a hossz nehézsége pedig VII-. Átmászni egy VII-.-os táblát abban a tudatban, hogy V.-ös, mókás és arcon-csapós érzés. Nem elősször jött volna jól a hegységben, hogy kinyomtatom a környező utak topo-ját is, ugyanis a Patagonsé leto topoján tök egyértelmű ez a rész. 
Annyit azért a helyszínen is éreztünk, hogy nem biztos hogy ott vagyunk, mint ahol szeretnénk. (Pl Tátrafüreden egy sör mellett) Máté meglátva a soron következő sima táblát, amin már nem csillogott semmi sem, átadta az elölmászás jogát. Innentől már nemigazán néztem a topo-t, inkább csak kíváncsiságból vettem néha elő. Úgy másztam mint egy tank, ami jött, legyen az tábla, repedés, vagy áthajlás, azon keresztülmásztam, méghozzá a lehető legrövidebb úton, amit ránézésre meg tudtam mászni. Az elhelyezhető köztesek mennyiségéről inkább nem beszélnék. Legyen annyi elég, hogy nem biztos hogy egy esés után saját lábamon távozok szeretett hegységemből :) A kegyelemdöfést az utolsó hosszban található traverz adta. Igen csak erőteljes, és a végén eléggé pszichés is volt. De végül fölértünk. Gyors pakolás, és rohantunk is lefele, mert már későre járt, és még haza is kellett menni. Sokáig tanakodtunk, hogy vajon azon a simának tűnő táblát hol a fenében lehet V.-ösért végigmászni. Vajon mi olyat látott Belica, amit mi nem?
Itthon utánanéztem az egésznek. Három út kombóját adtuk elő, és egy részen olyan bevágásban másztam, ami nincs is jelölve. Azt érdekesség az, hogy abban legalább találtam 3db szöget :) Illy-módon a variánsunk nehézsége VII-.-ra ugrott föl, kiegészülve pár VI+.-os betéttel. Úgyhiszem mindekttőknek jó kis tanulságul szolgált az a nap.

Az alábbi képen látható az útvonal amit végigmásztunk. Ajánlom mindenkinek, próbáljátok csak ki, várom a véleményeket :D



2012. szeptember 15., szombat

Psendova út

Psendova cesta (1.hossz nem látszik..)

Szombat reggel szakadó esőre ébredtünk. Ez már csak azért is vicces volt, mert a bivakunk ugyebár csak félig volt fedett. Szóval amikor már tocsogtam a vízben úgy döntöttünk mégiscsak följebb költözünk egy fedett bivakba. Nálam csak egy vékony nemtúlságosan vízhatlan cipő volt, úgyhogy mezítláb flangáltam a cuccaimmal a réten. Mókás látvány lehetett.
Sajnos az idő nem javult egész nap, de legalább már fedett helyen voltunk.
Másnap tiszta napos reggelre ébredtünk. Neki is vágtunk a következő tervnek a Psendova útnak a Lomnic nyugati falán. Már másztam ezen a falon, igazán egyedülálló a Tátrában. Fölbaktattunk a Lomnici-vállra, lemásztunk a láncokon, és már ott is voltunk a beszállásnál. Az első hossz a Hokejkával egyezik, ezután egy rávezető könnyebb rész következett, majd indult a küzdelem. Elsőnek egy VI-.-os bevágás következett. Az alja nem volt túl szép, nagy expanding tömbökön vezetett. Cserébe jó nehéz volt. Fincsi dolog éket tuszkolni egy elvált tömb mögé :) A hossz vége már kompakt volt, és ahhoz képest, hogy VI-, igencsak nehéz. Ezt egy jó kis tábla követte, amit Máté mászott, majd végre elérkeztünk a kulcshosszhoz. Nehézsége VII-.- volt, és egy kis plafonon átívelő repedésből állt. Elindultam a repedésen, az eleje nem vészes, majd egyre jobban  kihajlik, végül pedig beletorkollik a plafonba. Alulról megnyugodva láttam, hogy kötélgyűrűk lógnak a plafonból. Közelebb érve kiderült, hogy faékek. Igazán megörültem. Persze azért nagy lendülettel nekimentem a dolognak. Karos erőigényes mozdulatok következetek, soha nem másztam még hasonlót. A kulcsmozdulat a kiszállásnál volt. Szerencsére előtte betámasztottam vállal a repedésbe, és így tudtam pihenni, és köztes rakni. Ziáztam azt' nekiálltam. Kiszállni egy plafonból piaz mozdulattal embert próbáló feladat. Sajnos el is fogytam, és visszahuppantam. Kis pihenés után újra próbáltam. Most már ment. Csak nyúltam az egyiket a másik után, siettem, hogy kiérjek mielőtt újra elfogyok, pláne, hogy a köztes egyre messzebb volt. Újabb berakásáról szó sem lehetett. Mászni kellett és kész. Megkönnyebbültem amikor kiértem. Megakasztottam a bent lévő csomóéket :), és toltam is tovább. Már nem volt olyan nehéz a repedés, de könnyűnek sem mondanám. Igazi karos repedésmászás. Látványos, és izgalmas. Ezt könnyebb, de hasonlóan szép hosszok követték egész a csúcsig.
Mindketten örültünk a sikernek, igazán különleges úttal lettünk gazdagabbak.

Hardware: - 2x50m kötéll
                   -8-10db express
                   -5-6db friend (kicsi, és nagy méret egyaránt kellett)
                   -éksor
                   -4-5db heveder
Topo: itt
Időjárás: itt
Szállás: -Megközelíthető a Téry házból, de legkönnyebb a Kőpataki-tótól (Zamkovszky ház)

Psendova út (07:23)


Indul a móka  bevágádban

Máté a táblán, fölötte a kulcsrepedés

Feel the sunshine

Máté kiszáll(na) a kunsztból

A végéhez közeledve

Táj

Csúcsketrec




2012. szeptember 12., szerda

Nagy bevágás Pochyly módra

A nap melegen sütött a Kőpataki-tóra, mikor Dékány Mátéval péntek délelőtt megérkeztünk a már sokszor bevált bivak szájához. Ledobtuk a zsákokat a hosszú felmenet után, aztán bemásztam a kő alá. Volt benne két zsák. Francba. Lehet másikat keresni...
Sajnos nem találtunk közel sem olyan jót a környéken mint az, de végül egy félig fedett viszonylag kényelmesnek látszó mellett döntöttünk. Följebb voltak jobbak, de lusták voltunk újra felvenni a zsákokat :)
Gyors pakolás után fölrohantunk a Késmárki alá, és nekiálltunk az Obrovsky kut nevet viselő Pochyly útnak. Már négy Pochyly utat másztam a Tátrában. Mindegyik nagyon jó volt, és reméltem az ötödikben sem fogok csalódni. A rámpáig nem az origi úton mentünk, hanem a normálúton, mert szerintem az alsó részen az a variáns szebb, nehézségre pedig egyezik az eredetivel. A lényegi rész a rámpa után kezdődik. Három kötélhossznyi bevágás VI.-ért. Mindegyik hossz nagyon jó, és a fokozat is tökéletesen stimmel. A második jó hosszú, és talán a legszebb is. Ezt Máté nyerte meg. Derekasan vette az akadályokat, és problémamentesen tolta végig a sarokrepedést. A standok ragasztott pántok, és szög is van a benne elég, ahol nincs, ott pedig jól biztosítható. Igazi Tátrai élmény, egy napsütötte déli falon.
Az esti műsort a hegyi mentők szolgáltatták. Menteni kellett a lejöveteli útból, valakit. Négy hegyi mentőt pakoltak ki négy fuvarral, úgyhogy egész este össze vissza cikázott a helikopter közvetlen a fejünk felett :)

Hardware: -2x50m kötél (ereszkedni a puskás úton lehet)
                  -10-12db express
                  -5-6db friend
                  -éksor
                  - 4-5db heveder

Topo: Itt
Időjárás: itt
Szállás: a legközelebbi ház a Zamkovszky, de a katlanban vannak bivaklehetőségek

 Obrovsky kút (00:50)



Bivakunk

Fölfele a normálúton


Kut

Láblógatás az út tetejéről

Támadnak



2012. szeptember 5., szerda

A csengettyűk földjén



Lefele a Grunschartenröl zsibogó lábakkal egy dologra tudtam gondolni, az-az kettőre, az esti sörömre, és hogy hogyan vánszorgok fel Wettersteinbe a fal alá. Az esti sör beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a második doboz után, már a fölmenetel sem tűnt oly elérhetetlennek. Természetesen mindenféle idilli képzelet szertefoszlott, amikor másnap reggel hátamra vettem a zsákom, és megtettem az első pár lépést. Körülnézve a többiek arcáról is valami hasonló volt leolvasható.
Mindenesetre azért jó tempóban haladtunk a Wangalm házhoz. Fölérve elfoglaltuk a szobánkat. Egy éjszakáért 18 eurót kértek. Az az igazság, hogy nem szívesen költök fölöslegesnek tűnő dolgokra, mint például a szállás, de a forróvizes zuhany után kicsit másképp álltam dologhoz :)
A környék egyébként csodaszép, a ház az erdőhatár felett helyezkedik el, fölötte pedig nagy alpesi legelők vannak, amin rengeteg tehén, birka, és kecske legelészett. Minden jószág nyakában kis csengő csilingelt, amitől olyan hangzavar volt a völgyben, amit nehéz volt megszokni. Gyanítom Máténak nem is sikerült. A háztól még vánszorogtunk néhány száz szintet a Scharniztspitze alá. Máté és Zs a Schüsselkarlspitze-en néztek ki utat. Ez a két fal szinte egybe van nőve.
Zoli és én a Spitzenstatter nevezetű utat választottuk. Ez az út is tagja a 100 extrémnek. Én másztam az első hosszt, ami egyből a kulcshossz volt. IV+.-al kezdődött, de valahogy nem éreztem az egészet. Egyrészről mert eléggé fáradt voltam még a Grunschartnertől, másrészt pedig régen másztam mészkövet, szóval csak keresgéltem a fogásokat, és vártam mi lesz a kulcsba. A nehézségek egy jó kis traverzzel kezdődnek. Itt van is egy stand, de én nem standoltam, mert kb. 10méterre voltam a földtől. Utólag kiderült, hogy nem lett volna rossz ötlet, mert a kötél elég nehezen jött. A kulcsrészt VII-esért adták, és egyszerűen abban az állapotban számomra megoldhatatlannak tűnt. Pár próba után ki is kerültem jobbra VI+.-ért. Ez a variáns már jóval mászhatóbb volt. Ezt még pár gyönyörű VI-os hossz követte, igazi élménymászás. A tetején van pár fini kémény ajándékba. Még így leharcolva is élveztem az utat. A lemenetelt már kevésbé. Egy III.-mas törmelékmezőn igazi élmény azon merengeni, hogy vajon melyik fogás tart, és melyikkel utazok a kellőnél jóval gyorsabban lefele arra hívogató zöld rétecskére. Igazi megváltás volt leérni a Scharniztspitze és a Schüsselkarlspitze közötti csorbába, ahonnan két ereszkedéssel a földön voltunk. Szinte egyszerre ért a két parti a földre. Lefele menet itt már valóban csak egy gondolatom volt. Természetesen az, hogy a hüttében 300, vagy 500 felülést csináljak, mivel a hasizmom volt az egyetlen, ami nem fájt :)

Hardware: -1x50m kötéll(ha nem akartok szívni a lemászással 2x50m kell, ereszkedni a                                                         Hannemann nevezetű útban lehet)
                  - 10db express
                  -3-4db friend
                  -éksor
                  -2-3db heveder
(Az út nemrégiben föl lett újítva, a nehéz szakaszok végig vannak fúrva, csak helyenként kell kiegészíteni)

Időjárás: Itt

Szállás: -Wettersteinhütte
              -Wangalm