2014. október 23., csütörtök

Ami egyszer mindenkinek kötelező, PP-Variant


Októberre úgy látszott normalizálódik az idő a Tátrában. Beköszöntött a vénasszonyok nyara, és habár nem volt olyan verőfényes és meleg mint szokott lenni, jobb volt mint sok nyári időszak. Hogy ne maradjunk ki a jóból, Október 9.-én Krisztivel a Tátrába utaztunk.
A fő célt Kriszti határozta meg. Meg akarta mászni a PP-t. Én már háromszor másztam, így alázatosan besorakoztam a project mögé. Tarajkára felvonóval érkeztünk. Talán a vezetett túrák átka, de a svájci felvonózgatások után a tátrai árak annyira alacsonyak voltak, hogy nem tudtam ellenállni :) A Zsamkovszky házba nagyon hamar fölértünk. Itt magunkba töltöttünk némi sört és kofolát, élveztük az őszi napsütést, majd továbbindultunk a Nagy-Lomnici torony alján található bivakhoz.
A bivakot pár éve fedeztem fel, talán Krajcsó Árpival használtuk először. Két embernek elég kényelmetlen volt, így az egyik solo túrám alkalmával szétszedtem és egy jó helyet csináltam benne. Most az első napirendi pont a bővítés volt, kiraktuk kővel az alját, így újra kétszemélyes, és egész kényelmes. Egy gond van vele, nagyon szeles....
Szóval miután aludtunk egy jót felújított szállásunkon, másnap reggel komótosan összepakoltunk és fölmentünk a fal alá. Kriszti félve nézett a falra és az arcán látszott, hogyha tehetné, inkább a turistaúton sétálgatna :) Persze erről szó sem lehetett. És amúgy is ő találta ki az egészet!
A rámpán gyorsan fölszaladtam, majd végül az első IV-es hosszt is én másztam meg, mert Kriszti addigra már annyira túlspilázta a történetet, hogy nem találta meg a megfelelő megoldást a följutásra. Amúgy az ismeretlentől való félelem mindenkiben benne van. Egy falnak súlya van. Sokszor ez a fajta nyomás megterhelőbb mint maga a mászás. Azoknak, akik hosszú, megterhelő utakat szeretnének mászni, meg kell tanulniuk kezelni ezt az egészet. Én is sokszor éreztem már ilyet. Legutóbb a Dru alatt. Fölőrlő érzés, de arra nagyon kell figyelni, hogy ne menjen a mászás rovására. Nálam a beszállással ez az egész elkezd eltűnni. A standok unalmas magányában szokott még rám törni a kétely, hogy vajon hogyan tovább. Talán a legnyomasztóbb helyzet mégis az amikor ismeretlen terepen éri az embert az éjszaka. Kételyek, kiszolgáltatottság, nem túl vidító dolgok. Mégis talán ez a mozgatórugója az alpesi mászásnak. Ez a fajta remegés, az ismeretlen megismerése és a vágy, hogy legyőzzük félelmeinket és átlépjünk még egy határt. Akkor igazán jó egy út, amikor a kiszállásnál a mászó megfogadja, hogy soha nem tér oda vissza többé. Akkor igazi egy mászás, amikor minden lelki és fizikai tartalékot igénybe vesz, a józan ész határain belül. Bár hogy ezek a határok hol vannak, azt nehéz megmondani. Mindenkinek máshol, és miután átlépte újra máshova kerülnek. Emlékszem amikor először voltam a PP plafonjában. Megfogadtam, hogy soha többé. Azóta megmásztam már télen is és egyedül is. De mindehhez akkor, ott át kellett lépnem a korlátaim és beleülni minden egyes elrohadt szar szögbe. És hogy ennek az egésznek mi az értelme, az nagyon jó kérdés. De biztos vagyok benne, hogy aki megtanult uralkodni magán a hegyek között, az ugyanezt meg tudja tenni a mindennapi életben. Na de kicsit elkanyarodtam, szóval jött az első nehéz hossz, a tábla.

Szabadon kezdtem neki. Nem volt nagyon erős a szezonom, de azért nekimentem, lesz ami lesz. Az eleje is már trükkös, de 2-3 mozdulatonként van valami jó lépés, ami pihenőként szolgál abban a vékony repedésben. Nagyjából a feléig egész jól eljutottam, ott viszont annyira nehéz lett, hogy inkább előkerült a 120-as heveder és ki A0-ázgattam a maradékot. De bizakodó vagyok a jövőt illetően, talán nem is hiányzik olyan sok már ahhoz a táblához :)
Kriszti viszonylag hamar följött és utólag bevallotta, hogy az a rész nagyon tetszett neki.
Aztán jött a plafon. Kicsit elszoktam a kitettségtől, nem is haladtam a megszokott tempóban, de azért nem voltam lassú. Ismertem már a mozdulatokat, jó volt újra ott lenni.
Aztán jött Kriszti. A plafon aljáig gyors volt. Onnantól lelassult. Neki új volt ez a közeg, ez sok erejét elvette. A kiszálláshoz érve már nagyon elfáradt. Az utolsó pár méteren segítettem a kötél behúzásával.
Volt küzdelem rendesen, de végül sikerült. Fönn álltunk a torony tetején, és ez az egy dolog számított csak. Megmásztuk a PP-t és átleptünk egy újabb határt.


Hardware: - 2x50m kötél
                    - 15 express
                    - 6-8 solo kara
                    - 5-6 db heveder
                    - pár kötélgyűrű
                    - éksor (kis méretek kellenek többször)
                    - 3-4db friend (kell egész pici és nagyobb is)
                    - 1-2db kés szög
                    - 1-2db profil szög

Időjárás


Stradale
Ismerkednek





















kedvencünk
Bivak, rókatámadás elleni védelemmel!





















A kötelező
Orom

Első hossz
















Tábla szabadon
Bajorba









Követ
A Via Verona táblája (VIII-)
Plafon
















Megfáradva
Az utolsó nyúlás


















Győzelmi vicsor
The Topless Tour
Megvolt!