2015. május 11., hétfő

A Kazbek



Az egész trip ötlete, hogy síeljük meg a Kazbeket, Lukács Laca fejéből pattant ki még tavaly. Gyorsan meg is vettük a repjegyeket, aztán epekedve vártuk a gép indulását, ami idén, április 6.-án föl is szállt Budapestről, majd alig három óra repülés után landolt Kutaisibe.
Kora reggel, amint kinyílt a Kutaisi repülőtér fotocellás ajtaja előttünk, taxisok hada rohant ránk és mindenáron el akartak vinni minket Gudauriba, ami Grúzia legnagyobb síterepe.

Na igen, azon az ajtón léptünk ki a Grúz valóságba :D


És akkor pár szó a Kazbekről:
A Kazbek egy 5047m magas vulkán. Grúzia harmadik, a Kaukázus hatodik legmagasabb csúcsa. Normál útja nem tartozik a technikás mászások közé, ezért is jött a síelés ötlete. Gleccserei viszonylag lankásak, de annál hasadékosabbak, időjárása pedig kimondottan szeles és cudar tud lenni. Egyszóval szerencse kell, hogy az ember ideális időben érkezzen.


Szóval a reptéren lerázva a taxisokat a jóval olcsóbb a helyiket szerint 20 személy szállítására is alkalmas Mercedes Sprinterbe gyömöszöltük be magunkat, majd elzötyögtünk a fővárosba Tbilisibe. Itt Laca elment gázpalackokért, én pedig ezidő alatt megharcoltam a taxisokkal és 100 euróról 120 larira (50eur) alkudtam utazásunk következő szakaszát. A taxi gyorsabb volt és kényelmesebb, így viszonylag hamar Kazbegiben voltunk, mely választott hegyünk lábánál fekszik 1740m magasan.
A falu egy igazi, enyhén lerobbant szocreál Grúz helyiség, disznókkal, tehenekkel, ronda nőkkel és egy egészen korszerű kocsmával :) Szállásadónk nagyon kedves volt, beszélt angolul, és minden kérésünket teljesítette.
-No problem
Emlegette sűrűn, ha kértünk valamit.
Maga a szállás jó volt és olcsó is!

Csekkolnánkmár!

Javri hágó

A Lada halhatatlan!
Szállásunk Kazbegiben

Gudauri 

Szerda reggel masszív esőre ébredtünk, ami annyira nem növelte harci kedvünket. Mit volt mit tenni, kicsit késve ugyan, de beültünk a terepjáróba, ami fölvitt majdnem a híres Gergeti templomig. Innen már léccel tudtunk tovább haladni. A zsákok nehezek voltak, az eső esett a szél pedig erősen fújt. Viszonylag szar volt fölfele caplatni...
Szerencsére még délelőtt kitisztult az idő. Néha még a nap is kikukucskált a felhők közül. A friss hóban még a léccel se volt olyan egyszerű menni, de azért haladtunk. Találkoztunk egy népes osztrák csapattal. Lefele síeltek, a csúcsot nem tudták megmászni. Az idő nem engedte őket. Még két csapattal találkoztunk, aztán kiürült a hegy...
Délután az idő ismét elromlott. A kezdeti enyhe havazást fölváltotta az igazi porhógyáros hóvihar. A hőmérséklet is lehűlt, mi pedig alig húztuk magunkat fölfele az irgalmatlan mély friss púderben. A menedékház egy nagy morénahalmon van a Gergeti gleccser jobb oldalán. Eléréséhez át kell traverzálni a gleccseren. Ez nem nagy dolog, de a kijárat megtalálásához nem árt a GPS. Még tiszta időben sem. Már besötétedett, mire a morénahalom aljához értünk. A szél orkánszerűvé változott, mi pedig ki voltunk, de a házat el kellett énünk és kész. Volt nálunk sátor, vehettük volna két részletre is a közel 1700m szintemelkedést, és 13km-ert magába foglaló felmenetet, melynek vége a 3653m magasan lévő Bethlemi ház. De nem tettük, mert másnapra olyan rossz időt jósoltak, hogy azt semmikép nem akartuk kint tölteni.
Végül elértük a házat. Volt ott két srác, beengedtek minket. Elég szarul nézhettünk ki, mert behívtak a fűtött szobába, teával és kajával kínáltak. Mi pedig éltünk a lehetőséggel :)

Készen áll a verda

Kazbegi barátságtalan arca

Jajj de szép az idő

Öröm ilyenkor túrasízni

Egy kis hópárkány az erdőben

Gergeti templom

Zacsiszelfi

Kitisztul 

.
.




Beborul






















































Maga a ház egy nagy putri, ami majd szétesett a következő két nap szélviharában. A padló hullámzott a szélben, a folyosó és a szobák nagy rész tele volt hóval, wc csak kint volt és nem részletezném milyen :) Viszont a srácok jófejek voltak. Két teljes napot üldögéltünk velük a kandalló mellett. Kint olyan elképesztően rossz idő volt, hogy amikor a szükség kiszólította az embert, teljesen be kellett öltözni. Sokszor még símaszkot is vettem, mert ha szembefordultam a széllel, a hóvihar miatt nehezen kaptam levegőt.
Egyszóval ítéletidő volt. És áldottuk a sorsot, hogy ezt nem egy sátorban kellett túlélnünk...

Bethlemi ház
Jó kis hangár


Konyha

Aggregátorszoba 

Hálószoba 

Fészkünk

Nagy konyha

Spejz :)

Házi kápolna

Low budget szoba

Lucas román kecskepásztor melegszik :)























































Bevallom őszintén engem megviselt a magasság és a tehetetlenség. Amikor hagy mozogni az idő, akkor sokkal gyorsabban akklimatizálódok. De ott a kályha mellett ülve ez nehezen ment.
Két nap háború után harmadnapra az időjárás javult, így végre ki tudtunk menni a házból. Fölmentünk 4100m-re, ami nekem ez akkora szenvedés volt, hogy egész elkeseredtem. Fáradt voltam, szarul voltam, minden bajom volt. Visszaérve a házba úgy döntöttem, hogy mozgásban maradok. Kilapátoltam a havat a folyosóról. Este már egész jól voltam, de nem fűztem nagy reményeket a vasárnapi csúcspróbálkozáshoz. Ez az egy esélyünk maradt, mert a gépünk kedd hajnalban indult haza.
A srácok mindent megtettek, hogy kipihenjük magunkat, a csúcskísérlet előtti este kölcsönadták ágyaikat. Ez igazán nagylelkű gesztus volt tőlük, de ha arra jártok semmikép ne fogadjátok el. Azok az ágyak fertelmesen rosszak. A többi szoba tákolt emeletes ágyai a kicsit kemény szivacsokkal sokkal jobbak. Legalábbis nem süllyednek be vagy 30cm, ha ráfeküdnek. Mindenesetre visszautasítani nem akartuk a dolgot, így agonizáltam egy pár órát abban a leginkább függőágyhoz hasonlító nyikorgó fémdarabban :)

Indul az akklimatizáció 

Kutyus 

Követőim

A reklám helye

Nem csak szarul vagyok, úgy is nézek ki

Asszem találtam egy buckát a ködben :)

Pihi

Adj már egy kis kolbit naaa!

Laca rakja a nyomot

Alakzatok





































































Eredetileg hajnali háromkor akartunk indulni, de ekkor még erősen havazott és a szél is fújt. Négykor már nem tudtunk tovább várni. Elindultunk.
Az éjjel már nem fújt annyira a szél, mint előtte két napig, így a hajnalban leesett 30cm friss púdert nem hordta el. Ebben egyrészről nehéz volt haladni, másrészről lavinás is volt. Egyet el is indítottam. De nem volt nagy, kisíeltem belőle és mivel nem volt alatta nagy leejtő, ezért a lavina is megállt. Persze azért a nadrágom teleraktam :)
Lassan kivilágosodott, a havazás elállt, a nap kisütött, a kedvem megjavult, a hó jó volt én nem fáztam és igen, élveztem a sítúrázást, főleg a gleccserre érve.
Végül elértük a gleccserplatót kb. 4500m magasságban. Itt firnes volt a hó, így lécről hágóvasra váltottunk, még a plató előtti meredeken. A plató hatalmas hasadékokkal indul. Mind fedve volt, valamennyi hóval. Nem volt egyszerű átjutni rajtuk. Volt zsákelőredobás, hason csúszás és egyéb nyalánkságok.
A platóról ott magasodott a csúcstömb. Nem volt kicsi, de időnk még volt, és éreztem, hogy a rossz előjelek ellenére meglehet a csúcs. A hegyen senki nem volt, a nyomot végig mi raktuk a friss hóba, a Kaukázus vad csúcsai elképesztő látványt nyújtottak. Éreztem az egész helyzetet varázsát, ezért érkeztem és föl akartam menni.
Nagyon.
Talán az ilyen pillanatok azok, amikért szeretem ezt a sportot.

Csúcstámadás reggelén 

Tisztul

.

A gleccserkapu 

Fönn a gleccseren

Nyomaink

Melós legények

Mutatja magát

.

.

Laca

Csúcstömb (a csúcs e mögött van!!)












































































Nekimentünk a csúcstömbnek. Néztem a GPS-t, elég fura helyre vitt, bár lentről nehéz volt megítélni, hogy hegyoldalon hol vezethet a trek. Én egy előttem álló felszökésre koncentráltam. Ez a GPS trek-től jobbráb volt, de mászhatónak tűnt. Levettük a léceket és nekimentünk meredeknek. Jól haladtunk, de egyre nehezebb volt a mászás. Kemény, jeges firnre fagyott fodros hócsodákon kellett mászni, ami annyira nem volt jó. Végül megálltam, lenéztem és megállapítottam, hogy itt továbbmenni túracsákánnyal, 30m kötéllel és 4db jégcsavarral veszélyes. Leginkább a lefele jövet aggasztott és az, hogy ennek nem kéne ilyen meredeknek lennie. Megnéztem a trekket, nem voltunk jó helyen, vissza kellett mászni, nem tehettünk mást. Ekkor már 4800m környékén voltunk...
A léceknél fölcsatoltunk, becsúsztunk a trek irányába de még mindig nem volt egyértelmű. Kicsit dühös voltam. Fenébe már, olyan közel voltunk. Már azt éreztem hogy meglesz. Minden rendben ment és mégis, ilyen hülyeségen elcsúszni....
A házban a srácok mondták, hogy délután egy felé forduljunk vissza. Akkor már fél három volt. Nem volt se idő, se erő a további próbálkozásra. Fájó szívvel de elindultunk lefele.
Szerencsére a hó remek volt, ami mulasztotta csalódásunkat. Húztuk az iveket lefele. Megdöbbentő gyorsasággal a háznál voltunk. Kicsivel volt csak több mint egy óra, pedig a házig nem lehet teljesen elcsúszni, gyalogolni kell hozzá fölfele.

Bőszen rossz irányba :(

Visszafordulós szelfi

Lefele

Fasza a hó!!

.

Csurgok

Dél-nyugati fal

Föl a házhoz

Felirat hozzáadása

































































A házban összepakoltunk, ettünk, aztán a nagy zsákokkal elindultunk lefele. Nagyon nehéz volt azzal a cuccal síelni. Úgy éreztem magam, mint aki először áll lécen.
Az út felénél bejött a tejfelköd. Semmit nem lehetett látni. A végén odáig fajult a helyzet, hogy 5m pontosságra állítottam a GPS-t, ami épp le akart merülni, majd a képernyőt mereven nézve, hóekében követtem végig a felfele jövő útvonalunkat. Elég kellemetlen volt. Úgy éreztem magam mint valami rossz videojátékban. Tudtam, hogyha lemerül a GPS, ottmaradunk estére. Volt velünk egy kutya, aki láthatólag biztosan tudta az utat lefele.  De azért nem szívesen követtem volna vakon. Ki tudja hova akar lejutni :)
De a GPS kibírta, sötétben botorkálva, havas-esőtől elázva fáradtan értünk le a faluba. Laca kijelentette, hogy ez nagy szívás volt. Én már nem is csodálkoztam. Sőt, azon csodálkoztam volna, ha nem szívünk megint hatalmasat :)
"Ami nem öl meg az erősebbé tesz." Vagy ahogy Dékány Máté haverom mondaná, "Ami nem öl meg, az idegileg felba**!"

.

Majd máskor följutunk :)

Lefelé


White out

Lakoma







































Na szóval nekünk ennyi volt a Kazbek elsőre. De az élmény pozitív, mindenképp visszatérnék ide, hogy szépítsek ezen az eredményen!