2014. szeptember 24., szerda

Mászókerti Mulatságok



Történt egyszer, hogy Bódis Pali és Bohém Janó mászni invitáltak egy olyan helyre, ahol lehetőleg nem esik az eső. A tervel több gond is volt. Egyrészt nem találtam párt magamnak, másrészt Európában kb. mindenhol esett az eső :) Mit volt mit tenni, kiválasztottuk a legszárazabbnak ígérkező mászóhelyet, Hohe Wandot, aztán hármasban nekivágtunk.
Mindig is szerettem a srácokkal mászni, mert bennük még megvan a teljesítményre való motiváltság, ami a koránkelésben és a hányásig mászásban ölt leginkább formát. Egy lazulós mászás se rossz, de egy hajtós mindent visz :)
Mikor Paliéktól elindultunk péntek este, ifjú hitvese Réka bájos mosollyal az arcán közölte, hogy ha nem kap elég mennyiségű sms-t, illetve ha Pál bármiféle sérüléssel tér haza, forró olajjal várja, amit természetesen nem a rántott húsnak melegít. Örömmel konstatáltam, hogy nem egyedül küzdök a női aggodalom eme már-már agresszióba torkolló változatával. :D Nade, nyugi lányok, tudjuk hogy nélkületek a mászás se menne már :)

Na szóval kiértünk, szombaton pedig csendes esőben mászni indultunk. Mire a beszálláshoz értünk, nagyjából el is állt. Az EB-platte volt az első utacska. Azért esett erre a választás, mert ez az út nincs végigfúrva, a fölső hosszokban saját motyót kell alkalmazni. Ez mindhármunknak imponált. A VII-.-os kulcsot én kaptam. Megfingatott. Ültem benne egy adagot, aztán valahogy túljutottam rajta. Ezután még adott a hossz a pszichémnek is, bár úgy vettem észre lélekben erősebb vagyok mint alkarban :)
Janó meghökkentő lazasággal tolta át a kulcsrészt, jó erőben volt a hétvégén!



ötccá a karabíner!!

MAHOE
Janó elérné...







Pali rápróbál
Mindig elegáns János

Janó az első Clean hosszban
Élmény az ilyen mészkő repcsi
Kulcsban
Janó rombol felfele
Pali a táblán

Ereszkedés


A második út a Sonnenschlange volt. A soproni sporttársaktól úgy hallottuk hogy az az út, idézem "összességében szép". Na ezt a jelzőt az első kötélhossz elejére illetve az utolsó végére mondanám. Az út nagyobb része füves törős és vizes. Pali egy hűtőszekrény méretű kaviccsal is megörvendeztette a fal alatt mászkálókat, de szerencsére mindenki egyben maradt.... Személy szerint senkinek nem ajánlom ezt az utat :)

Skywalkers
Skyglider
Rockclimber
Grassclimber
Azigen! :)
Vasárnap már csak egy útra marad idő és kedv. Thomas Behn út útját szemeltük ki, a Der alte Wolf-ot. Sajnos a középső táblákat elnéztük, ugyanis nem hittük el, hogy egy áthajló repedésen kell felmenni IV-esért, ezért kimásztunk az útból  a Tristanexpressbe. Az utolsó három hosszra visszatértünk. Látszik hogy új az út, néhol még le kell hogy tisztuljon kicsit. Az utolsó hosszok nagyon jók, gyanítom az előtte lévőek is azok lehetnek. Csak ajánlani tudom.


Alaptábor
Farkas!
Pál a táblán...
Megszorult ám!
Na ezt értelmezzétek!
Janó kiszáll a kunsztból


Janó kiszáll az útból
Pali a kémény/repedésben



Mikor leértünk a parkolóba, a vihar is megérkezett, úgyhogy sietve elhagytuk a helyszínt. Mindenki időben és épségben hazaért és ha jól tudom az olaj is megmaradt a rántott húsnak :)


2014. szeptember 22., hétfő

Északon az élet - Nagy Zinne, Comici



Miután vegyes érzelmekkel elhagytuk az Alpinizmus bölcsőjét, ismerős terepre a Dolomitokba látogattunk. Mikor kiszálltunk az autóból az Auronzó háznál, csípős hajnali szellő fogadott. Pár óra ájult alvás után kissé nehézkesen 8 után ébredtünk. Igazi alpin start, de muszáj volt valamit aludnunk... :)
Szó ami szó, 11órakor szálltunk be a kiszemelt útba, a Comiciba. Talán kicsit későn, de ez nem zavart minket.
A beszálláshoz hozzácsaptuk az alsó III-as hosszt, bekötözködtünk és nekiálltunk. Izmos VII-esek következtek, általában jó kőzeten. Néha volt egy kis omlás, de nem vészes. Az út nagyon látványos, karos, de jól biztosítható. Sok a szög és pakolni is lehet. Aki nagyjából érzi a VII-es fokozatot, és bírja a hosszabb utakat, nyugodtan nekiugorhat!
A nehézségek vége felé beértünk egy német párocskát, kissé lelassítottak minket is. Az áthajlásokból kiérve az út vesztett szépségéből. A mi esetünkben még csurom vizes is volt. Nem repdestünk az örömtől. A kiszállást már sötétben értük el. Megpróbáltuk elérni a csúcsot is, de a körpárkányról nem találtam a jó utat, hiába kerestem.
Az ereszkedés elég kusza, szerencsére valamennyire még emlékeztem rá korábbról. A németek is követtek minket, de néha a tanács ellenére egész más standokból ereszkedtek. Vártunk rájuk, de egy idő után nagyon lelassultak. Mi fáradtak és szomjasak voltunk, nem tudtunk tovább várni rájuk, leereszkedtünk. Szerintem ők bennaludtak :)
Éjfél után értünk vissza a sátrakhoz. Meglett a későnkelés böjtje :)
Másnap átgurultunk a Venediger lábához és jó barátok társaságában föllátogattunk a csúcsra.

Topo
Szállás: este 8-tól reggel 8-ig megengedett a sátrazás a ház melletti parkolóban.
Időjárás

North face
Első VII-es

Jóféle röpödés

Vicsor
Ereszkedés a német kolleginával
Venediger Chill Zone




2014. augusztus 14., csütörtök

Mont Blanc fájdalomdíjnak :)



Miután lejöttünk a Dru-ról, valamit mindenképp meg akartunk mászni. Valami kellett a lelkünknek....
Pihentünk egy éjszakát a már jól bevált taconnazi Grand Camp-ben, aztán reggel nekiindultunk a Mont Blanc-nak. Valamivel meg kellett fűszerezni a francia normálutat, így mindenféle felvonó és egyéb segítség nélkül gyalog indultunk el Le Houches-ből (1008m). Az aznapi cél a Tete Rousse (3167m) menedékház volt. Szép lassan fogyott a szint és a táv is. Nid d' Aigle magasságában persze eleredt az eső, de szerencsére nem tartott sokáig. Aztán elérkeztünk az utolsó meredek részhez. Nagyjából 100m szint volt még hátra, amikor nekikezdett a vihar. Dörgött villámlott és egyre erősebben esett. Én max sebességre kapcsoltam és az irgalmatlan jégeső előtt már a házban voltam. Egy perc múlva már Máté is ott volt. Örömmel konstatáltuk hogy túl vagyunk a napi 2160m szinten és a vihar nagyját is megúsztuk.
A házban némi étekkel jutalmaztuk magunkat, majd a vihar elállta után végleg kivonultunk a házból és föllőttük a kis zöld sátrunkat.
A tábor tele volt ukránnal. Nagyrészt a házban főzőcskéztek, szárítkoztak és csak aludni jöttek ki a sátrakba. Ezt sosem tartottam túl etikusnak. Ha sátrazik az ember sátrazzon, annak minden velejárójával....

Másnap pihenőnapot tartottunk. Egyrészről mert némiképp fáradtak is voltunk, másrészről meg szinte egész nap szakadt az eső. Estére elállt. Az ég kitisztult. Mi összepakoltunk, pihentünk egy keveset, majd a tervezethez képest némi késéssel hajnali 2-kor elindultunk.

A sziklás terep a Gouter-ig gyorsan ment. Pirkadatra már a nyeregben voltunk a Dome du Gouter alatt. A Vallot házat is gond nélkül elértük. Pihentünk, majd irány tovább. Az utolsó 500m szint már nem ment olyan gyorsan. Nekem 4500m volt az eddigi legmagasabb csúcsom. Máténak a Gloki. Éreztük az új közeget. Én egész lelassultam, még úgy is, hogy a szezonban már másztam 5db négyezrest... A szél ordítva dühöngött, a látvány sejtelmesen káprázatos volt. Gyönyörű hegy annyi bizonyos. Egyszer minden mászónak föl kell állni a csúcsára!
Mi is fölértünk. Csúcsfotó, aztán irány le. A Tete Rousse-nál összekaptuk a sátrat, majd tovább hajtottuk magunkat. Csendes esőben ereszkedtünk, de már szinte megszoktuk. Meg sem álltunk a Col de Voza alatti kis házig, aminek az erkélyén töltöttük az éjszakát.
Fölfele 1643m szint, lefele 3480m volt a napi etap. Nem kellett altatni egyikünket sem...
Másnap még beköszöntünk a kempingbe Szilágy Zsoltéknak, aztán irány a Dolomitok, hogy a sziklás részén is javítsunk a túrának :)

Fölmenetben
.
.
Tombol a jégeső
Tápolás
Hegymászóétek
Goutier
A baloldali a mi otthonunk
Bionnassay és a WC
Este tévézés helyett
Őfelsége
MB traverz
Vallot
.
.
Karmok
.
Csúcson
Ördög gerinc
Tábor a Tete Rousse-nál
Esti szállásunk