2012. február 6., hétfő

Kopa-hágó, avagy a pihenő vége



Január 19.-én végre letudtam az utolsó vizsgám is. Kicsit lazítottam, és megvártam, hogy Kriszti is végezzen. Ez pár napon belül meg is történt, úgyhogy nekiálltunk tervezgetni. Legfőképp síelés volt a palettán, és kezdett összeállni a kép. Már csak egy igazából lényegtelen,és elhanyagolható probléma volt, Kriszti még sohasem síelt :) Hogy orvosoljuk ezt az apróságot elmentünk Mátraszentistvánra, ahol tökéletes hó fogadott minket. Itt kemény küzdelem vette kezdetét, aminek az eredményeképpen Kriszti egész jól karcolta az íveket a lejtőn. Ekkor úgy gondoltuk elég a pályákból, azt meghagyjuk a gyerekeknek és a nyugdíjasoknak, mi pedig valami izgalmasabb után néztünk :)
Ennek fényében 28.-án elindultunk a Magas Tátrába.Velünk Tartott Trásy Balázs is, azaz csak tartott volna,mivel 6.30 helyett 7-re ért a Keletibe, és a vonat nemigen várta meg. Mindenesetre egy kis világjárással célba ért és estére mindhárman a zöld-tavi ház lágerében pihentük az utazás fáradalmait.
Másnap kényelmesen keltünk, és elindultunk a magisztrálén a Kopa-hágóba.Az út eleje törpefenyvesben vezetett, ami próbára tette Kriszti, és Balázs képességeit, de mindketten győztesen kerültek ki a harcból. Ezután nagyon jó terep következett, mindhárman élveztük a túrasízést. Hamar fönn voltunk a hágóban, ahol finom januári szellő bizsergette meg arcunkat. Én kicsit följebb mentem, hogy ne egyből meredekkel kezdődjön a lecsúszás. Letéptem a fókát, és indulás. Az eleje viszonylag meredekebb, még éreztem hogy a szezon első csúszása, de kicsit lejjebb már nem volt vészes. Kriszti és Balázs még sosem síztek pályán kívül,úgyhogy nem hozták teljesen föl a léceket. Lefele megismerkedtek a rézsűncsúszás rejtelmeivel. A törpefenyveses rész elég katasztrofális volt, Kriszti kicsit föl is adta.Balázs kikerülte a dolgot, igaz véletlenül. Az ő megoldásának hátránya az volt,hogy újra föl kellett mászni a házhoz, bár lehet így is jobban járt mint mi :)


Küzdelem a törpefenyvessel

Wéber

Kopa-hágó
Új utakon

Így is lehet síelni

A hágó teteje
Szellő

Fehér-tavi-csúcs

Irány lefele



2012. január 1., vasárnap

Kényszerpihenő

Szépen átcsúsztunk a 2012-es esztendőbe. Ezúton is szeretnék mindenkinek sikerekben gazdag új évet kívánni! Részemről egy jó év zárult le, és remélem egy év múlva elmondhatom majd ugyan ezt. Jelenleg sajnos a vizsgaidőszak miatt szünetel mindenféle hegyi móka. Szerencsére nem tart már soká, és akkor újra jöhetnek a sziklafalak, jegek, kuloárok, és meredek hómezők. Addig is megpróbáltam itthon is megteremteni a hegyen megszokott körülményeket, hogy valamivel földobjam a kényszerpihenőt :)





2011. december 17., szombat

MAHOE évzáró

Múlt hétvégén volt a klubos évzáró Köpüsön. Az idő, és a hangulat is jó volt. Én a magam részéről ezen a hétvégén a fostosabb szögelős kampózós utakat helyeztem előtérbe, és Krisztivel ki is toltunk párat. Úgy hiszem Krisztinek azóta is a Hűbele Balázs a kedvenc plafonja a falon :D

Nyugalom

Befele
Kifele
Hűbele Balázs




2011. december 12., hétfő

Extrém Sí


Sajnos a környéken még elég minimális a hómennyiség, de remélhetőleg ez a közeljövőben változik, és végre indulhat a freeride szezon!
Addig is itt egy kis segítség a projectek kiötléséhez.

Lehetőségek az Alacsony Tátrában, és a Nyugati Tátrában található Zsári-völgyben(ziarska dolina). Ez utóbbiban már én is síeltem. A Hruba kopán található "A" jelzésű vonalat, és a Baranec-en a "G"-t. Mind a kettő nagyon szép volt, tudom ajánlani.

Ugyancsak Peto galériából pár brutális vonal a Magas Tátrába. A Kis-Tarpataki, Menguszfalvi, és Malompatak-völgyben.
És egy elég komplett kalauz a Magas Tátráról, a könnyebbtől a legmeredekebb kuloárokig
Iva Filovától.
A MagasTátrában még csak a Lengyel-nyerget, és a Nagy Szalóki csúcsot síztem meg. Remélem az idei szezon jobb lesz e téren.
Szóval mindenkinek jó tervezgetést kívánok, csapassátok a kuloárokon!



2011. december 4., vasárnap

PLASTIC SURGERY DISASTER

A banda
Tudtátok hogy Thomas Huber nagy rocker? Íme ITT az egyik számuk, amit ő énekel. Kissé egyhangú az eleje, de a zúzda a végén mindenért kárpótol :D Nem is értem, hogy miért a mászás a fő profilja.



2011. december 1., csütörtök

Téli tanfolyam



Klubom idén is indít téli tanfolyamot. Csak ajánlani tudom azoknak, akiket érdekelnek a téli hegyek, és viszonylagos biztonsággal akarnak közöttük boldogulni!

További infó ITT található.


2011. november 14., hétfő

Szezonnyitó Köpüs

November 1.-ével újra lehet mászni Köpüsön. A hétvégén mi is kinéztünk. A kis csapatot Kriszti, Peti, Árpi és jómagam alkottuk. Az idő gyönyörű volt, így a szabadmászásra is volt lehetőség, és persze toltunk pár szép trepnis utat is. Kriszti tavaly trepnizett először, most is még ismerkedett a technikával, és a jó kis áthajlásokkal. Volt pár izgalmas pillanat. Az este is jó hangulatban telt a tábortű mellett. Másnap hasonlóan napsütéses szép napunk volt.
26-27-ig lesz a szokásos trepnis találkozó. Mindenkinek csak ajánlani tudom,eddig mindíg jó buli volt, szerintem most is az lesz. A részletes program elolvasható itt.

Kriszti a Krízisben







Lángok

Parasztromantika VII

Megszállottak útja szabadon VII

Kriszti küzd a plafonnal

Igéző szemek kiszállása szabadon




Info: Köpüs kaller (régi verzió)