2012. október 25., csütörtök

Sorsdöntő tábla (Finálová Platna)


A sikeres Kutta út után másnap valami nehezebbre vágytunk. Egész pontosan a Gerlachfalvi csúcsra vezető Finálová Platna-ra. Az útról annyit érdemes tudni, hogy nem épp egy gyenge mászópáros nyitotta idén tavasszal, és ők a VI-.-os fokozatot adták neki.
Korai kelés, némi gyaloglás, solo-zás a beszállásig, standkreálás, és már indultam is. Egyből az első kötélhossz tartalmazta az út velejét, az 50-méter tábla, repedés kombót. A 2db fix szög mellé jó pár friendet, és éket szórtam be, de így is voltak tisztességes köztestávok. Egyrészről azért, mert néha sima táblán vezetett a hossz, másrészről azért, mert a repedés sokszor igencsak sekély volt, és nem marad meg benne semmilyen cucc, harmadrészt meg az erőtakarékos mászás áldozatokat kíván :) Ha visszagondolok erre a táblára, akkor leginkább a gyönyörű, nehéz, technikás és vad jelzők jutnak eszembe. Ínyenceknek kötelező!! Az út szinte semmilyen fix cuccot nem tartalmaz, beleértve a standokat is. Ezt sejtettük előre, így vittünk magunkkal szöget, és kalapácsot. Magánál a mászásnál nem használtuk, de a standoknál jól jöttek.
A továbbiakban a mászás már nem volt nehéz, de szép sziklán haladt. A napot egy gyors gerinc solo-val fejeztük be a csúcsig. A beszállástól a keresztig 8-óra alatt értünk fel.

Hardware: -1x50m kötél
                   -10-12db express
                   -8-10db friend (egész picitől a nagyobb méretekig)
                   -éksor
                   -szögek (U, és kés szöget használtunk)
                   -5-6db heveder
Topo
Időjárás
Szállás: -legpraktikusabb a bivak, van belőle elég a völgyben

Finalova Platna (03:50)





5 megjegyzés:

  1. hello guys,
    did you like the route?

    nice video by the way ;-)
    (adi zvara)

    VálaszTörlés
  2. Hi Adi
    Yes, it was really nice. Great crack climbing. Congratulation for this route! Next time, we would like to try the "La Bomba" in the Kostolík. It seems to be exciting too!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks. Yeah, nice piece of rock out there - one of the best. And what do you think about the grade +/-?
      La Bomba is a bit short but nice too. It was already repeated and downgraded to VII-, but I dont agreed with the grade. Nevertheless let me know your opinion if you'll repeat it.

      Törlés
    2. I forgot. If you would like to see a video from La Bomba here is the link: http://vimeo.com/33652146

      Törlés
  3. I know this video, nice work!
    Sometimes the Finalova Platna I felt more than VI-, maybe VI? But it is not the first time in the High Tatras :)
    When we climbed the La Bomba I'll write for you my experiences!

    VálaszTörlés