Szikla Szirt: Az Amerikai Álom

A Midi után pár esős nap következett. Ezt a Taconnaz-i Grand Camping-ben vészeltük át. Augusztus 10.-én kisütött a nap és mi elindultunk a túra utolsó nagyobb bevetésére, a Petit Dru-n található Amerikai Direkt megmászására.
Pár adat az útról: Az utat 1962-ben nyitotta G. Hemming, R.Robbins. Maga az Amerikai Direkt 23 kötélhosszas, 6c+ nehézségű történet. A 23. kötélhossz után egy ingatraverzal lehet belendülni a nyugati fal normálútjába, ami további 11 kötélhosszal érkezik a csúcsra. Magából az Amerikai Direktből vissza lehet ereszkedni, épp ezért a partik legtöbbje csak eddig mászik. Az ingatraverz után nem lehet visszaereszkedni, a csúcsig kell mászni. A Bonatti pillér leomlása óta nem lehet visszajönni a fal alá. Régebbi falrajzok jelölnek ilyesfajta ereszkedési lehetőségeket, senki ne válassza ezt az utat, manapság járhatatlan. Létezik egy ereszkedőpálya a Kis, és Nagy Dru között, de itt kőomlás és egyéb problémák miatt már több baleset történt. A legbiztonságosabb lemenet a nagy Dru-ről vezet le a Charpoua gleccserre, de hogy ez pontosan hol van, azt nem tudom. Aki végig akarja mászni az utat, az nagyon nézzen utána a lemenetnek :D

Na szóval mindezeket számba véve úgy gondoltuk szerény párosunk akkor, abban a pillanatban maximum a 23. kötélhossz végéig hivatott :)
Fölsétáltunk Montenversbe, a felvonózásra azért nem szoktunk rá a Midin :) Áttörtük magunkat a turistaseregen, lemásztunk a gleccserre, fölmásztunk a másik oldalon, betraverztáltunk a fal alá és az utolsó meredek morénahalom alatt úgy döntöttünk, hogy aznap inkább nem mászunk föl rá :) Másnap megtettük a maradék szintet föl a beszállás melletti bivakokig és pihentünk még egy kicsit az akció előtt.
12.-én hajnali 2-kor indítottuk a menetet. Elég jól haladtunk a sötét ellenére. Az alsó hosszok a nagy párkányig ki vannak nittelve. Ez jelentősen segítette a tájékozódást. Fölérve kicsit vártunk, hogy kivilágosodjon és olyan 6 óra tájt tovább másztunk. Elérve egy párkányra kissé rossz érzésem volt, mert nem igazán tudtam beazonosítani a helyet. Vagyis nagyjából jó volt, de nem teljesen. Mindenesetre átmásztam pár igencsak pszichebizsergető részt. Aztán az egyik standban, a kötél behúzása után tompa fájdalmat éreztem a bal gyűrűs ujjamba. Megdöbbenve láttam, hogy a középső perc egészen be van lilulva. Nem tudom mi történt vele, talán a többnapos megerőltetés. Pedig előtte pihentünk eleget. Kissé bosszús voltam és dacos is. Peti fölért mellém, mondtam, hogy ilyen könnyen nem hagyom itt a dolgot. Újra én másztam előre, mert Peti nem nagyon csípte a repedéseket. Eléggé fájt az ujjam, nem ment jól a dolog. Belenéztem a repedésbe, nagyon széles volt. Nem is volt olyan nagy friendünk. Nem voltam biztos a dolgomban, sérült ujjam nagyon sajgott, puffogva visszaereszkedtem... Nem tudtunk mit csinálni, elindultunk lefele. Nagyjából 10 kötélhosszt teljesítettünk. Mikor a párkány alatt ereszkedtünk, tanulmányoztam az utat. Itt esett le, hogy nem vártunk a teljes világosságig a nagy párkányon, és elnéztük az utat. Egy bevágással jobbra küzdöttünk. Talán szerencse is, hogy nem ugrottam neki annak széles repedésnek. Ki tudja mi lett volna ott, de gyanítom nittsort nem találtam volna :)
Elég csalódott voltam. Sok minden járt a fejembe, hogy van még sok időnk, menjünk neki a rendes útvonalnak, vagy lent fölvetettem, hogy másnap is jó idő lesz, próbáljunk rá újra. Peti hevesen tiltakozott. Igazából én is tudtam jól, hogy a bedagadt ujjammal minderre nem lett volna esély. Csak fölöslegesen megerőltettem volna és talán nem jön rendbe sose...
Ez van, gondoltam, minden nem jöhet össze.
Habár a Dru-nél félve mondja az ember, hogy a "hegy megvár" azért remélem lesz még lehetőségem visszatérni ide és befejezni az Amerikai Direktet.

Topo
Időjárás