Aiguille du Midi - Ahogy Rebuffat látta

Augusztus 2.-án a kora reggeli órákban már talpon voltunk. Besétáltunk Chamonix-ba, és felfelvonóztunk a Midire. A felvonó ára elég borsos (50EUR a retúr) de egyszerűen olyan kerülővel lehet rá feljutni, hogy úgy döntöttünk most az egyszer belefér. A Midi platón földobtuk a sátrat, azaz csak dobtuk volna, mert pont jöttek a rendőrök, és kérdezgették mi jót csinálunk erre és hogy ugye nem akarunk sátrazni, mert az amúgy tilos. Ez már csak azért volt vicces, mert kb.30db sátor állt a platón :D Később belejöttünk a rendszerbe, csak hétvégén volt ellenőrzés és napnyugtától napkeltéig engedélyezett a bivak és a sátrazás, napközben össze kell szedni a sátrakat.
Szóval mindezek után fölsétáltunk a karnyújtásnyira elhelyezkedő Midi déli falához és nekiláttunk az első útnak, a Rebuffat útnak. A fal 200m-es magassággal, az út pedig 6a-s kulcsrésszel rendelkezett. Szerencsére a tömeg nagy része már a fal közepénél járt amire mi beszálltunk, de így is volt előzgetés és a vége felé beértük a lassabb parikat. Maga az út gyönyörű és kellőképp nehéz. A kulcsrészben vannak szögek, mindenhol remekül biztosítható, a standok kifogástalanok. Már itt feltűnt, hogy itt az utak végig nehezek. Nem egymozdulatos kunsztok várják az embert. Szabályos repedésrendszerek, melyekben végig hozni kell a szintet. Ezért az út végére elfárad az ember. Még akkor is, ha relatív a 6a nem is olyan nehéz fokozat. Bár bennem nem maradt semmiféle hiányérzet, miután átmásztam. Kellően megbizsergetett :D
Csak ajánlani tudom!! Van mindenféle átváltás a skálák között, néha jó, néha nem, de annyit ajánlanék az ideérkezőknek, hogy a hazai VI-os fokozatot nagyon tudják, ha be akarnak szállni ebbe az útba. Különben csak fölösleges küzdelemmé válik az egész. :)

Néhány technikai információ: Az út a felvonóházban száll ki, 1db rövidet kell ereszkedni. Innen gyorsan vissza lehet érni a beszálláshoz. Ezt a variációt választják a legtöbben és ezt választottuk mi is. Hátránya az, hogy így cipelni kell a bakancsot és a hágóvasat.
Az útból le lehet ereszkedni elég jól. Előnye, hogy semmit nem kell vinni az útba. Hátrány, hogy a szinte állandóan zsúfolt falon ez nagyon kellemetlen tud lenni. Ki lehet nézni olyan részeket, ahol a nagyon nehéz utak mennek és azoknak a standjait használni. Némi tájékozódás után vállalható a dolog anyázás nélkül is :)

Hardware: - 2x 50m kötél
                 - 10-12db expressz
                 - 6-8db friend (minden méret kellhet)
                 - 4-5db heveder
                 - éksor
Topo
Időjárás
Nehézségi skálák

Felvonó

Entrance

Gerinc a platóra

No Camping

Teherhordó

Tilosban :)

Rebuffat kulcsrésze

A fal

Peti belekezd

Indulok a kulcsrészbe

Középtájt 

Kulcs felülről

Vicsor

Jó kis repcsik

Ereszkedés a felvonóházba

Szarvas Úr

Triangle Tacul

Kiút

Mint ahogy már említettem, volt némi bonyodalom a kijutással kapcsolatban. Egy olyan aprócska problémánk akadt, hogy nem volt fuvarunk kifele. Némi nézelődés után a repülőnél döntöttünk. Ez jónak is látszott, azt leszámítva, hogy a rengeteg cucc kissé megnövelte volna az útiköltséget. Szerencsére erre is volt megoldás. Ez úton is szeretném megköszönni Mr. Glockner (alias Szilágyi Zsolt) segítségét, aki nagy szerepet játszott a cuccok autóval való kiszállításában, és még sok minden másban a túra során. Nélküle ez az egész nem jöhetett volna létre.
Szóval miután bepasszíroztuk 1-2 autóba minden felszerelésünk, pár napra rá mi is repülőre szálltunk és 1,5-óra alatt el is jutottunk Milánóba. Ezzel abszolváltuk is a túra könnyebb részét. Innen busszal, és vonattal mentünk tovább Aosta-ig. Ez is meglehetősen gyorsan ment, csak azzal vesztettünk időt, hogy Milánóban töketlenkedtünk egy darabot, mire kitaláltuk, hogy hogyan tovább :) Maga az Milánó-Aosta út gyors, és olcsó volt, 15EUR-ból megúsztuk. Persze ehhez kellett némi BKV-s járatokon elsajátított költséghatékony utazási technika :)
Itt átbuszoztunk az alagúton, ami némiképp megdobta az útiköltséget, de legalább hamar Chamonix-ban voltunk. Egy kis bolyongás után meg is találtuk a Taconnaz-i Grand camping-et, ahol végre véget ért az utazás, és kezdődhetett a móka.

Milano Malpensa

Egy jó vonatozás

Előbújt

Ismerkedés a játszótérrel

Egy régi álmom vált valóra augusztus 1.-én, végre kijutottam Chamonix-ba. Több éve tervben van, de valami mindig közbejött. Most sem volt épp egyszerű a szervezés és nem is úgy jött össze, ahogy eredetileg akartuk. Sajnos Dékány Máténak nem volt alkalmas a túra, így Ercsey Petivel keltem útra.
Végre belekóstolhattam abba, amiről már annyit hallottam. Másztunk sokat délen, és elkalandoztunk nyugati falakra is. A hegység északi arculatát még csak alulról csodáltuk, de ami késik nem múlik (remélem).
Szóval a továbbiakban bővebben kifejtem, mi is történt a hegységben velünk azalatt a majd három hét alatt.
Enjoy it!

Három a Magyar Igazság!!!

Történt egyszer a nagy Júliusi pörgésben, hogy a Glocknerre indultam túrát-vezetni. A vezetendő Tóth Péter talpraesett fiatalember személyében érkezett, akivel egy vidám hétvége zárásaként egy szép szombati napon értünk föl a Glockner csúcsára. Le is battyogtunk ahogy kell a Stüdlhüttébe és Vasárnap reggel készülődtünk is hazafele. Épp a bakancsomat vettem, amikor ismerős arcok léptek be az előtérbe. Nagy meglepetésemre népes MAHOE-s csapat érkezett, Adri+Gábor, Eszter+Gábor és barátaik Berni+Gábor személyében. Szó-szót követett, és meggyőztek, hogy menjek velük vissza. Nem is kérettem magam sokáig, Peti mondta, hogy nem gond maradjak csak.
Lényeg a lényeg, aznap Adrival újra megjártam a csúcsot, a többiek fáradtak voltak, így az Erzherzogban maradtak, Adri viszont derekasan bírta a menetet. Hétfőn a két Gábor nekiveselkedett a csúcsnak, gondoltam, ha már itt vagyok, minek maradjak lent, így hétfőn is másztunk egy csúcsot. Három nap, három csúcsmászás, igazi ráhangolódás volt a következő projektre :D

Peti a csúcson

Keep Smile :)

Gáborokkal a csúcsgerincen

Kalamárka

Miután a Tátra meggyötört minket, ki kellett találni valamit, mivel töltsük el az időnket. Bedobtam Kalamárkát mint lehetőséget. Régóta készülök oda, most jó lehetőségnek tűnt.
Péntek délelőtt át is ugrottunk Detvára. Szerencsére minden ki van táblázva, így megtaláltuk a falat, sőt, még topo-t is kaptunk az egyik helyi arctól.
Három napot töltöttünk Kalamárkán, és egyikünk se bánta meg, hogy ide jöttünk, és nem haza. Kezdésnek nekiálltunk a repedéseknek. Gyönyörű lehetőségek vannak itt az ujjrepedéstől egész a váll, és még szélesebb darabokig. Ahol lehetett biztosítani, ott nem használtuk a nitteket, pakoltuk a saját cumót. Szépen mentünk fölfele, V, VI, és végül nekiveselkedtem egy VII-esnek is. Előtte egy VII- egész jól ment, gondoltam bepróbálok egy nehezebbet is. Alapvetően azt vettük észre, hogy itt majd fél fokozatot rá lehet számolni az utakra a hazaiakhoz, képest. Mindezt fűszerezi, hogy nincs szitává fúrva az egész. Sok útban annyi köztes van, amennyit az első megmászó maga után hagyott. Annyit tettek meg, hogy szépen felújították a nitteket ragasztott pántokra. Szerintem mindez teljesen jogos, és ha telefurkálnák az utakat, mint pl. nálunk Oszolyon, akkor sem lenne biztonságosabb. Sok helyen ha be lehet tenni valamit, kicsit nagyobb a nittáv. Hamar meg lehet szokni :) Szép, igényes hely az biztos.
Szóval nekiálltam a VII-esnek. Igor Koller műve a variáns, úgyhogy tudtam nem csalódhatok. Nem is csalódtam, bár kissé kevésnek bizonyultam ehhez az úthoz. A kunsztnak többször nekimentem mire rászántam magam, hogy most vagy soha, de nekimegyek. Ekkor sikerült is. Ledurrant alkarral értem a stanba. :D
Mindenképp szeretnék még ide visszatérni, ha lehet minél többször. Nagyon megtetszett a hely!!

Tábor az erdőben

Zsé repeszt

Kriszti egy áthajlásban

Máté egy offwidht repcsiben

Hasonló helyzetben

Egy nagy friend sosem árthat :)

Indulás

Máté munkában

Könyékig a nyílásban :)

Egy denevér szemszögéből