Venediger - Nyugati-gerinc

Miután lemenekültünk a Glocknerről, bevásároltunk Lienzben, pihentünk, aztán fölsétáltunk a Johannis-hüttébe. Amikor először jártam arrafelé, már akkor is megtetszett ez a ház. Most sem változott a véleményem, mindenkinek csak ajánlani tudom. Mikor megérkeztünk, fönn a hegyen még tartotta magát a rossz idő, de már a végét járta, így másnapra beterveztünk egy nyugati gerincet (II.-III.)
Csütörtök hajnalban a 4-órakor csörgő óra túl korainak tűnt, így inkább átállítottuk 5-re :) Kelés pakolás indulás. Az éjszaka szerencsére hideg volt, így jó kemény hóban haladhattunk a Dorfer-gleccser irányába. A gleccserre egy kuloáron jutottunk. A télen is, és az elmúlt napokban is sok hó esett, semmilyen hasadék nem látszott, be se kötözködtünk. Jól haladtunk a gleccseren is egy darabig, majd elkezdett lankásodni a terep. Itt egyre mélyebbé vált a hó. A végén iszonyat küzdelem árán tapostuk föl magunkat a gerincig. A gerinc beszállása előtt volt egy meredekebb rész, nagyon mély hóval. Kb. a közepén voltam, Máté akkor kezdett neki, amikor szólt, hogy fura roppanásokat hall. Megállta és figyeltem. Én is hallottam. Mély öblös roppanások.
-Ezaz! - Gondoltam...
Villámgyors tanácskozás: Én már nem tudok mit tenni, közelebb van a fölfele mint a lefele.
Gyorsan fölkaptam a kapucnim, behúztam a kabátom, fölvettem a kesztyűm, nagy levegőt vettem, és tapostam fölfele. Mikor fölértem nagyon ziháltam, és dőlt rólam a víz. Máté is följött gyorsan a nyomokba. Nem volt vicces dolog, de az biztatott, ha leszakad a hegyoldal, Máté biztosan fönnmarad, és ki tud ásni, amikor ő jött föl akkor meg már én voltam biztonságban.
Nekiálltunk a gerincnek. A nap sütött, a hó egész jó volt. Nem tudom szárazon milyen ez a gerinc, de így nagy élmény volt. Télies hangulatban másztunk a csúcsra. Sajna mire fölértünk már leszállt a köd, de ez csak kicsit szegte kedvünket. A lényeg úgyis az út, amivel a csúcsra ér az ember.
Hétvégén én csoportot vittem a hegyre. Máté is jött velünk, így mindketten újra fönn voltunk a Venediger-en. Ezúttal már szép időben.
Jó kis hét állt mögöttünk. Edzettünk, és tapasztaltunk rendesen. 2xGlockner, 2x Venediger. Elégedettek voltunk, de azért a Stüdlgrat-ért, és pár északi falas útért biztosan visszatérünk a Glockner-re! :)

Hardware: (mi ezt vittük)
                - 1x30m kötél
                - 5db express
                - 5db friend
                - 5db nagyobb ék
                - 4-5db heveder

Időjárás

Venedzsájzer

Kuloár

Dorfer gleccser 

Taposunk

Dealer :)

Terrorista :)

A gerinc

Csúcsfotó

Vezetem a népet

Csúcsgerinc

Visszavonulás!

A Mayerl rámpa után másnap sokáig aludtunk. Ki is pihentük magunkat, és úgy terveztük, hogy hétfőn megmásszuk a Stüdl-grat-ot. Ezzel így nem is lett volna gond, egy apróságot leszámítva, hogy vasárnapról-hétfőre virradó éjszaka leesett 30cm hó :D Egész éjszaka támasztottuk a sátor oldalát, mert az orkán erejű szél és a vizes hó teljesen összenyomta a rudazatot. Délelőttre lecsillapodott, kicsit tudtunk pihenni. Sajnos az előrejelzés nem mondott semmi biztatót, így este összeszedtük a cuccunkat, és visszavonultunk a Franz-Josef Höhe-be.

Jó reggelt!

A tábor a havazás után

A táj

Lapátolás után

Rend a lelke mindennek

Pakkok

Hordár 2.

Egy Jó északi-fal sosem rossz :D (Vagy mégis?)

Miután leértünk a normálútról, késznek éreztük magunkat egy komolyabb feladatra, méghozzá a Glockner északi falára. Tartottunk egy pihenőnapot, megnéztük a beszállását a bivakhoz vezető útnak, majd 22.-én hajnali 1órakor nekivágtunk. A Mayerl rampa került terítékre.
Egy menetbe terveztük a mászást, gleccsertől-gleccserig. Azért hagytuk ki a bivakot, mert sok rémtörténetet halottunk arról, hogy az mennyire tele szokott lenni :)
A sötétben kissé nehéz volt a tájékozódás, de aztán találtunk egy halvány nyomot, amit követni tudtunk. A Bivak alatt nagyon mély hó volt, mindenféle nyom nélkül, úgyhogy végig kellett taposni. Ez sokat kivett belőlünk. A hajnali órákban Elértük a bivakot. Ekkor már 900m szint taposás állt mögöttünk. Utolért minket a nyomainkban fölszaladó olasz páros. Nem bántam, így a beszállásig ők tapostak.
A bivak amúgy teljesen üres volt, ezt már jelezte, hogy nem a legtökéletesebb a helyzet a falban :)
A rámpa beszállásáig rossz minőségű hóban kellett fölcaplatni. A rámpa előtt annyira omlott le minden, hogy egész kellemetlenné vált a dolog. Le-le pillantgattam, és csak bízni mertem benne, hogy nem csúszunk vissza. Végül valahogy elküzdöttem magam az első használható jégfolthoz, és becsavartam egy csavart. Ez nagy megkönnyebbülés volt :)
Az idő ekkor elkezdett ködösödni, és csak romlott a nap folyamán. A rámpa állapota elég rossz volt. Nem volt elég jég, pedig elméletileg még szezonban voltunk. Sok kilógó kő volt, amit az olaszok előszeretettel lerúgtak. A fölső régióban már vastag volt a jég, csak a nemrég ráesett hó egy kásás réteget alkotott a felszínén, ami nem könnyítette a dolgunk.
Lényeg a lényeg, fölküzdöttük magunkat. Fönt pihentünk egy keveset a szélviharba, majd nekiálltunk az északi-gerincnek. Nagyjából tiszta volt, de azért a hágóvas fönnmaradt. A nagy ködben nem látszott semmi, így egy örökkévalóságnak tűnt az egész. Végül kibontakozott a csúcskereszt a ködből, aminek igencsak örültünk. Délután volt mire fölértünk a csúcsra.
Lefele kitört a hóvihar. Zizegtek a csákányok, és a fémoszlopok. Döngettünk lefele ahogy csak bírtunk. Az Erzherzog házban megvártuk amíg lecsillapodik, aztán elindultunk lefele.
Végül este 9-re értünk újra a sátrakhoz. Hosszú és fárasztó nap volt.

Hardware: (mi ezt vittük...)
                - 1x60m kötél
                - 8-10db jégcsavar
                - 6-8db express
                - 3db friend
                - 4-5db nagyobb ék
                - 4-5db heveder
Topo
Időjárás

A beszállás fele

A rámpa alatti hómező

A rámpa

Máté a rámpa elején

Kissé koszos a jég...

Sáros stand

Kásás stand

A tiszta pillanatok egyike

Közel a vég! 

Északi-gerinc

TrollHammer

A Pusztító :)

Egy kis hó sosem árthat :)

Indulás!!

Vége a vizsgáknak! Indulhat a nyár :D
Megvártam amíg Dékány Máté is legyűri kötelességeit az egyetemen, aztán robogtunk is ki az Alpokba. Máté jóformán az utolsó vizsgája után egyből a volán mögé ült. Ennek az az apróság lett az eredménye, hogy a zakójában maradt a személyije, aminek az osztrák rendőrök annyira nem örültek, de végül továbbengedtek :)
Na szóval, a lényeg, hogy sok készülődés után Júni. 18.-án estefelé rajtoltunk, és a Grossglockner-t vettük célba. Másnap hajnalban érkeztünk, szerencsére még azelőtt, hogy a kapuk kinyitottak volna a Franz-Josef-hez vezető úton, így a túrának ez a része is költséghatékony lett :)
Egyből fölkaptuk a zsákokat, amelyek olyan nehezek, és nagyok voltak, amelyekre még nem volt példa mászó pályafutásom során. Szerencsére nem kellett sokat cipelni, ezért szaladt meg kicsit a kezem a pakolásnál. Levittük a pakkokat a gleccserre, itt kettészedtük őket, és egy fél óra séta után tábort vertünk a morénahalmon. Kis pihi, kajálás, és neki is indultunk a normálútnak.
Délután értünk fel az Erzherzog ház alá, ahol egy jónak ígérkező helyen letáboroztunk. Nekiáltam hóbarlangot ásni, mert várható volt egy kis eső az este, de túl nagy fába vágtuk a fejszénket, így félkész állapotban abbamard az ásás, és a szabadban aludtunk. Természetesen nekikezdett szemerkélni az eső, de annyira fáradtak voltunk, hogy csak magunkra húztuk a bitvakzsákot, és aludtunk is. Ekkor már 36 órája ébren voltunk.
Másnap egy gyönyörű napfelkeltére ébredtünk. Szép időben mászhattunk végig a csúcsig, és vissza a sátrakhoz a gleccserre. Egyedül a mély szottyos hó nem volt túl kellemes :)

A pakk :)

A hegy

Igásállat 

Pasterze

Álla BC egy része

Meló után édes a sör :D

Máté indul a hegyre

Veszett ötlet

Végül kinn maradtunk

Hajnal

Kleine Glockner

Melósok a csúcson :)

A teljes tábor

Emlékeimben örökre élni fogsz!!

Mint ahogy sokan másoknak is, Kiss Peti nekem is jó barátom volt. Épp ezért szeretném kifejezni csendes fájdalmamat eltűnésével kapcsolatban. Úgy hiszem Peti most ért haza igazán, oda ahova mindig is vágyott. A hegyek közé. Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy ez miért ilyen fiatalon történt, nem a mi dolgunk, rajtunk kívül áll. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki föltette magának a kérdést, hogy mit vesztett most mászó társadalmunk. Vajon Peti mi mindenre lett volna képes, miket mászhattunk volna még együtt, ha lejön a Kacsendzöngáról. Végül mindig rájövök, hogy ezek a találgatások teljesen fölöslegesek. Peti fönnmaradt, nem jön le onnan soha többé. Annak ellenére hogy ilyen fiatalon érte a halál, élete mégis egy teljes egészet alkot, ami elkezdődött valahol a múltban, és célba is ért a csúcson. Rövid, de kompromisszumokat nem tűrő élete legyen példa mindannyiunk számára. Én azokat a pillanatokat, amiket együtt megéltünk, örökre megőrzöm magamban, és mindig örömmel fogok visszagondolni rájuk.
Nyugodjatok mindketten békében.
Hiányozni fogsz Barátom!!

Napfényes Hohe Wand